Egy gólyafészek kálváriája
2008. április 02.,szerda 15:04 |
Mindenki jót akart. Szegény gólya viszont több napig tanácstalanul állt azon a nagyfeszültség alatt lévő villanyoszlopon, ahol a fészkének kellett volna lennie. A saját portáját tisztán szerető család kezdeményezésére az áramszolgáltató áthelyezte mintegy ötszáz méterre a fészket, amelyet a madár nem vesz észre, s a régi helyén kezdte újraépíteni fészkét.
Pénteken egy öregcsertői lakos jött szerkesztőségünkbe, azzal az örömhírrel, hogy falujukba is visszaérkezett településük egyetlen gólyája. Az örömbe viszont vegyült egy kis üröm is, ugyanis a visszatérő madár a megszokott helyén nem találta a tavaly elhagyott fészkét. (Hozzá kell tennem, semmi rossz szándékra nem kell gondolni!).
A fészek tövében elhelyezkedő családi ház tulajdonosai ugyanis kérvényezték, hogy helyezzék el a szóban forgó madárlakot, mivel az épp a kapujuk felett van, s szinte lehetetlen portájukról úgy kijönni, hogy ne piszkolódna be a ruhájuk. Panaszukat először helyileg a polgármesteri hivatalban vizsgálták ki, majd a hivatal a Kiskunsági Nemzeti Park felé is jelezte a problémát, valamint a DÉMÁSZ felé is bejelentették az áthelyezési kérelmet. Majdnem egy év telt el, mire az engedélyek, kérvények, újabb engedélyek hatályba léptek, s idén február hónapban sor kerülhetett az áthelyezésre. A gólyafészket az adott nagyfeszültség alatt lévő villanyoszlopról áthelyezték a villamossági művek szakemberei egy ötszáz méterre lévő beton oszlopra. Szakszerűen, kosárral, engedéllyel.
A gond Húsvétkor jelentkezett, ugyanis visszajött a gólya, aki a Rákóczi utca 10. számú háza előtt lévő villanyoszlopon kereste az otthagyott fészkét. A kis falu lakói érdeklődve és tanácstalanul lesték, mi lesz a következmény, hiszen a biztonságba helyezett régi fészkét nemhogy nem fogadta el a madár, de meg sem találta azt. S jöttek az újabb telefonálások, bejelentések, hiszen egy gólya eszmei értéke a százezer forintot éri el. Nem beszélve arról, hogy az öregcsertői gólya pár minden évben három-négy fiókát nevel fel. A szomszédban lakó elmondása szerint ő örömmel felajánlja akár a használaton kívül lévő kéményét, akár meg is engedi, hogy az ő háza előtt lévő oszlopra felkerüljön a fészek.
Kis-Vén László a falu polgármestere, akár csak a tavalyi „gólyafészek mentőakciónál”, idén is szívügyének tekinti a szakszerű, s most már mindkét fél megelégedésére történő intézkedést. Ismét felvették a kapcsolatot mind a DÉMÁSZ-szal, mind a Nemzeti Park ornitológus szakemberével. A történet most ott áll, hogy várják a szakemberek segítségét az ismételt áthelyezés miatt, csak az a félő, hogy addig a gólyának baja esik, ugyanis péntek óta elkezdte építeni a fészkét.
Seres Gyula a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa tájékoztatójában elmondta, hogy sajnálatos módon a tavalyi szakhatósági engedély kiadásakor valakik nem voltak elég körültekintőek annak figyelembe vételekor, hogy milyen távolságba helyezhető el a fészek, úgy, hogy azt a gólya meg is találja. Sajnos ez a távolság túl sok, csak remélni tudja, hogy most nem követik el ugyanezt a hibát.
Ma (szerda) délutánra végül körvonalazódott az újabb gólyafészek áthelyezési tender. A Kiskunsági Nemzeti Park újabb engedélyével, a DÉMÁSZ ismételt közreműködésével egy közeli, pontosabban a gólya kelepeléséhez szívből ragaszkodó szomszéd előtti villanyoszlopra (Rákóczi utca 12. szám) kerül át napokon belül a fészek. A régi fészek helyére pedig távol tartó rudakat helyeznek ki, hogy még véletlenül se kezdje ott újra az építkezést.
Mi földön járó (igaz, szintén kétlábúak) csak remélni tudjuk, hogy az elkezdett fészkét egy oszloppal odébb meg fogja találni és el is fogja fogadni a jómadár!
elena