Az erdélyi születésű, immáron tíz éve elhunyt Wass Albertnek állított méltó estet Hajós. Ez a kis település igen komoly kulturális életet próbál a falusi emberek mindennapjaiba csempészni, szinte észrevehetetlenül. Bárki is mondjon bármit, jó alapokkal rendelkezik a falu, hiszen több évtizeden keresztül volt egy olyan „művházigazgatójuk”, akit mostanában lehet utálni, lehet megszólni, mégis olyan együtteseket, olyan produkciókat hozott le Hajósra, melyek országszerte mellőzöttek, olykor tiltottak voltak. Hajós mindig is híres volt a kultúra terjesztéséről. De immáron új szelek fújnak, s új vezetése, új üzemeltetője van a hajósi „művháznak” is, aki szintén mindent megtesz azért, hogy kishazájába becsempéssze a kultúrát. Ennek a csempészésnek voltunk tanúi szombaton este, amikor is az Ismerős Arcok együttes, Simon József összekötőszövegeivel emlékezett meg az idén száz esztendeje született és tíz éve meghalt Wass Albertről. Arról az író-költő óriásról, aki jómaga is mellőzött volt, mind szűkebb hazájában: Erdélyben, mind tágabb hazájában, Magyarországon.

Az este fellépő Ismerős Arcok formáció bevallom, nem volt ismerős számomra. Nem, hogy az arcok, de még a nevek sem. Nem hallottam róluk. Betudható ez figyelmetlenségemnek, vagy tájékozatlanságomnak. Fellépésüket viszont kíváncsian vártam. A tömény két és fél óra szinte emészthetetlen volt, olyan töményen furakodott be az agyunkba mind Wass Albert szövege, mind az Ismerős Arcok zenéje. Napok kellettek hozzá, hogy helyére tudjam rakni a látottakat és hallottakat. De a mai napig felfoghatatlan, hogy tudott valaki a XX. század első harmadában tizennyolc évesen olyan érettül gondolkodni, hogy tudott olyan előrelátóan leírni dolgokat, mint Wass Albert. Aktualitását azóta sem vesztette el egyik gondolata sem. A szövegek és a dalok teljes összhangját csak néhány bekiabálós erős legény zavarta meg, akik az este folyamán elfogyasztott jó sok hajósi bornak köszönhetően kellően magyarnak érezték magukat. A mellettem ülő sanyi és haverja hobó (elnézést Hobo, alias Földes László!) tele voltak hazaszeretettel, talpig magyarnak érezték magukat. Kár, hogy csak a bor rövid ideig tartó hatásának köszönhetően. És a néha fejünket beborító Árpád sávos zászlóval nem tudtam mit kezdeni. Sajnos azt még tanulnunk kell, hogy hagyjuk a másikat is szórakozni.

A koncert végeztével kifele menet jó volt látni, hogy össze tudott jönni idős és fiatal, hajósi és kalocsai, s mint a szervezőktől megtudtam, még Budapestről, Kiskunhalasról, Szekszárdról és Bajáról is érkeztek rajongók. És nem utolsó sorban, végre tele volt a „művház” is! Köszönjük!