Kalohírek

 

Paprikafesztivál 2012. – Bővülő helyszín, bővülő kínálat

2012. augusztus 30.,csütörtök 09:44  | 
Idén új helyszínnel bővül a Paprikafesztivál: a Városház utca (régiposta-köz) járműforgalom előli lezárásával összekapcsolódnak a Búzapiac téri és sétálóutcai helyszínek, az ország minden részéről érkező kézművesek a Szent István király utca nem sétálóutcai szakaszát is birtokba veszik majd, miközben a hagyományos kínálat is gazdagodik. A megszokott kézműves vásár mellett ugyanis borutca is lesz, és a helyi paprikatermelők is bemutatják termékeiket.
Megosztás: 

Az új helyszín bevonásával, valamint azzal a szervezői trükkel, hogy ezúttal a Búzapiac-tér túlsó, keleti végében, az ’56-os emlékpark felőli részen állítják föl a színpadot, a remények szerint sikerül elkerülni azokat a tumultuózus jeleneteket, amelyek tavaly főképp a piactér melletti saroknál található szűk keresztmetszetben alakultak ki. Másrészt így a kiürítési, menekülési útvonalak is jobban megközelíthetőek lesznek – ne legyen rájuk szükség! Amiatt is szerencsésebb lesz így a tér elrendezése, mert így a Búzapiac téri szolgáltatások megközelítését sem gátolja majd a színpad és az előtte besűrűsödő tömeg, és várhatóan javul majd a térkihasználás is.

A Városház utcában a helyi kézművesek vására kap helyet. Kalocsai és környékbeli termelők és mesteremberek kínálják majd termékeiket. Itt legalább tizenöt kiállító kínálatával ismerkedhetünk, de a lista még bővülhet. Ugyanez igaz a borutca résztvevőire is: még várják a jelentkezőket 20/567-3877-es telefonon, vagy e-mailben a marketing@kalocsa.hu címen. Elsősorban a Duna borrégió, illetve a Hajós-bajai borvidék boraival, köztük is térségünk borászati zászlóshajósai, a hajósiak boraival ismerkedhetünk, de a lehetőség nyitott a máshonnan érkezők számára is. Így reménykedhetünk a közeli Szekszárd borászainak megjelenésében, de távolabbról érkezők jelentkezését is elfogadják.

A borutca egyébként – a paprikatermelők utcájával együtt – a sétálóutcában kap helyet. Utóbbiban térségünk paprika alapú termékeket előállító termelői mutatkozhatnak be. Az őrölt fűszerpaprika, mint városunk jelképe természetesen nem hiányozhat a kínálatból, de a paprikát más módon földolgozók is kiállítanak. Így várhatóan különféle paprikakészítményekkel, konzervipari termékekkel is találkozhatunk majd.

A főutcai kézműves vásárára az ország minden tájáról érkeznek majd mesteremberek. Ez a program egyébként nem városunk saját szervezése, hanem egy országosan szerveződő vándorprogramot fogad be a fesztivál.

Kínálatra, területre egyaránt bővül tehát a rendezvény, amelyen a megszokottak mellett új látványosságokkal is találkozhatunk majd. Érdemes lesz tehát fölkeresni a fesztivál helyszíneit!

 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére