Mégis lehet menekülttábor Kalocsán?
2015. július 06.,hétfő 14:10 |A helyszínre érkezve azt tapasztaltuk, hogy a volt laktanya előtt hosszú hónapok után valóban levágták a füvet, a főbejáratra reflektort szereltek, újra keki színű ruhába öltözött emberek tartózkodnak a volt ügyeleti szobában. Látva, hogy fotókat készítünk, egyikük kisétált, köszönt és nagyon udvariasan megkérdezte: meg mondaná miért fotózik?
Miután az esetleges kalocsai menekülttábort hoztuk fel indokként, rögtön meg is kérdeztük: ha már itt van, elárulná, mire ez a nagy előkészület, valóban lesz Kalocsán menekülttábor? Amint az várható volt, az őr egyértelműen tudomásunkra hozta, hogy semmiféle információt nem adhat, de még távozása után is érkeztek járművek a néhány hete még az élet minden jelét nélkülöző laktanyához.
Ha a város földrajzi elhelyezkedését, volt laktanyáit, azok infrastrukturális adottságait nézzük, azok valóban alkalmasak lehetnek egy ilyen tábor akár ideiglenes jellegű megnyitására. A déli határhoz, Szegedhez, Kiskunhalashoz való viszonylagos közelségünk szintén erősíti ezt a képet, hogy ami ezzel jár, tovább már ne is vizionáljuk.
Egyelőre a volt laktanyában megindult mozgolódáson túl nincs több konkrét információnk, az is lehet, most érett meg az idő arra, hogy elvégezzék a szükséges állagmegóvási munkálatokat, de az elmúlt héten ellenzéki oldalról megszólaló Szelényi Zsuzsa, az Együtt politikusa is azt követelte: a megnövekedett migráció miatt új, ideiglenes befogadó állomásokat alakítsanak ki az országban.
Az eseményeket figyelemmel kísérjük, azokról folyamatosan beszámolunk!
Témába vág:
A Jobbik tiltakozik a kalocsai menekülttábor létesítése ellen >>>

Sara 2015. július 08. 11:50
mettyu!
Igazad van, csak arra gondoltam, hogy a menekültügy tekintetében a baloldalnak van nagyobb kötelessége korrektül, gyorsan reagálni humánusan-pha-micsoda szavak, ha továbbra is hiteles akarna maradni a szavazó tábora előtt. Bár, attól tartok, hogy sokan ma már máshová húznák azt az X-t, ha megsejtették volna, hogy jön vissza a törökgusztisloiblvarajtis nyugger vonal és elszakad a város az országos vérkeringéstől.
mettyu 2015. július 08. 10:30
Sara!
MINDEN önkormányzattól jogos elvárás. Az más kérdés, hogy a politikusi lét és az őszinteség, a dolgok érthető elmagyarázása ezek egymást kizáró tényezők, hiszen nálunk a politikusok abból élnek, hogy állandó maszatolással a zavarosban halásznak a köz érdekeire való hivatkozással, de azért túlnyomó részben az önző érdekeik/saját zsebeik mentén.
Murmurandi 2015. július 08. 09:15
A Tisztelt Polgármester Úr most bizonyíthatja, amivel a korábban hencegett, vagyis:milyen jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik.
Erősen élek sajnos a gyanúval, hogy az illetékes minisztérium portáján túl be sem engedik.
Van egy fogadásom:
- a menekülttábor eldöntött tény, amit a „ tiszta kéz” már jól tud, csak nem merik a Városnak elmondani.
Egyetértek „nyulontul” véleményével.
Ismét a fejünk felett döntenek.A Városi Vezetés meg majd legfeljebb kijelenti, hogy a piszkos fideszes kormányzat így bünteti a Várost, a szavazás miatt.
( Ámbár ez tulajdonképpen igaz is lehetne, de erről meg gondolkodjon el minden idióta, aki ezt akarta.)
Nem baj, ez majd összehozza családokat.Hiszen ki meri majd a gyerekeit 7 óra után kiengedni az utcára?
És még mondja valaki, hogy a jelenlegi vezetés nem értünk dolgozik.
nyulontul 2015. július 07. 15:43
ugyanmár, majd akkor mondanak valamit, amikor már itt lesznek és rákenik azt is másra tiszta kézzel.
Sara 2015. július 07. 14:24
Egy magát baloldalinak valló önkormányzattól igenis jogos elvárás, hogy nyilvánosan, mindenki számára érthető módon lenyilatkozza a valóságot, legyen az bármilyen tartalmú.
forzakalocsa 2015. július 07. 11:00
Jó lenne, ha jönne valami hiteles információ és nem csak a találgatások mennének.