Kalohírek

 

Szerdai rajtaütés Kalocsán – Vesztegetés elfogadásával gyanúsítják a pénzügyőrt

2015. május 29.,péntek 16:24  | 
Sikerült további részleteket megtudnunk a szerdai TEK akcióról, amelynek során tetten érték és elfogták a vesztegetés elfogadásával gyanúsított pénzügyőrt. Ő már előzetesben, de további helyszíneken is volt házkutatás.
Megosztás: 

Az esetről egy olvasónktól kaptunk hírt, aki szemtanúja volt a rajtaütésnek. A kapott információk alapján a rendőrség, a TEK és a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség megkérdezésével nem jutottunk sokkal előbbre, de az akció megtörténtét megerősítették, és azt is megtudtuk, hogy az összehangolt föllépésre az elsősorban korrupciós ügyekkel foglalkozó Nemzeti Védelmi Szolgálat indítványára került sor.
Időközben arról is információt kaptnk nem hivatalos forrásból, hogy a tegnapi híradásukban hivatkozott februári, Ecetgyár utcai eset és ez az ügy közt semmi összefüggés nincs.

Ma sikerült az NVSZ sajtóosztályát ismegkérdeznünk a történtekről, ahonnan a Kecskeméti Nyomozó Ügyészséghez, onnan pedig a felettes szervhez, a Bács Kiskun Megyei Főügyészséghez irányítottak. Végül dr. Schmidt Gábor főügyészségi ügyész, a megyei főügyészség sajtószóvivője az alábbiakról tájékoztatta potrálunkat.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség 2015. május 22. napján nyomozást rendelt el hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján.

A nyomozás során 2015. május 26-án, Kalocsán tetten érték, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható pénzügyőr férfit. Ezen kívül 2015. május 26-án több helyszínen házkutatás foganatosítására is sor került.

A nyomozó ügyészség 2015. május 28. napján indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, ugyanis tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást megnehezítené, illetve veszélyeztetné. A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója 2015. május 29. napján elrendelte a pénzügyőr gyanúsított előzetes letartóztatását. A végzés jogerős, ellene senki sem fellebbezett.

A nyomozás folyamatban van, annak érdekeire tekintettel jelenleg bővebb tájékoztatás nem adható.

Korrupció gyanúja? – Kire csapott le Kalocsán a TEK, és miért? >>>

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére