Kalohírek

 

Akkumulátorok lopása miatt vettek őrizetbe egy kalocsai férfit

2015. március 06.,péntek 09:13  | 
A 32 éves G. Krisztiánt azzal gyanúsítják, hogy több akkumulátort is ellopott egy kalocsai telephelyről, és azt feltételezik, hogy több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.
Megosztás: 

A Kalocsai Rendőrkapitányság 2015. március 5-én 15 óra 50 perckor lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette G. Krisztián 32 éves helyi lakost.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. március 2. és március 5. közötti időben az egyik kalocsai bekerített telephelyre bemászott és az ott lévő traktorból kiszerelt egy akkumulátort, valamint az ingatlan hátsó részéből kettő akkumulátort eltulajdonított.

A férfi további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. A rendőrök őrizetbe vételét követően kezdeményezték a terhelt előzetes letartóztatását – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére