Kalocsa városa nevében Simon Zoltán alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd búcsúzó beszédében a könyvtár egykori igazgatójára olyan emberként emlékezett, aki munkahelyére szinte otthonaként tekintett és igyekezett a könyvtár falait olyan élettel és programokkal megtölteni, melyek a könyvtárlátogatók számára is otthonossá tették azt. Az Ezeréves Kalocsa című könyv íróját a város „élő lexikonjának” nevezte, aki a város történetét egyedülálló módon ismerte és kutatta, szinte minden egyes név, esemény, dátum, épület nemcsak emlékezetébe, de szívébe is mélyen beleívódott. Az alpolgármester szavai szerint Kalocsa város megőrzi és tovább gyarapítja azt a szellemi hagyatékot, amit létrehozott és ránk hagyott.

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi is búcsúzott egykori kollégájától, ígéretet téve arra, hogy folytatódik az a munka, amelyet Miklós olyan kitartóan és szenvedéllyel végzett, hiszen mint ahogy fogalmazott: „A történelem fontos. Nem azért, hogy holt adathalmaz legyen, hanem azért, hogy tanuljunk belőle!”

Végül a könyvtár dolgozóinak nevében Tamás László igazgató gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek Szűcs Brigitta Zita tolmácsolásában. A Nyitott könyv címmel született szívfacsaró gondolatok papírra vetett sorai közül álljon itt ez a néhány: „Miklós, tudod, hogy újra nyitottunk, vége a nyári szünetnek. Talán százan is jöttek, igen, a könyvfalók, akik kölcsönöznek tízesével, persze mások is, voltak, akik újságot kerestek, vagy „gépezni” jöttek éppen. Ugye örülsz? Ez a te műved is! Ez a mű nem téglából, betonból és acélból való, hanem tudásból, lélekből és emberségből.”

Az alábbiakban az elhangzott nekrológokat változatlan formában is közreadjuk.

Tisztelt Gyászoló Egybegyűltek!
„Zavarban vagyunk, ha a halálról kell beszélni, amely a létezésnek a része csak. Nem maga a létezés” mondja a költő.
A főhajtás a tett köszönete. A búcsú az élet magasztos pillanata. A búcsú pillanatában már mindent tudunk. Már nagy súlya lesz az értékeknek, az életműnek.
Asbóth Miklós életének 71. évében búcsúzott el szeretett városától, Kalocsától, mely városra nemcsak lakhelyeként, hanem egy egész életet, pályafutást meghatározó otthonként tekintett. Miklós a hűség városában, Sopronban született és ez a hűség volt az, mely egész életét meghatározta. Hűség a később számára otthont adó városához, munkájához, a könyvtárhoz, az itt élő emberekhez.
Elhivatottsága, szakma- és munkaszeretete kiemelte őt az átlag polgárok közül. Ez segítette hozzá ahhoz, hogy pályája során olyan maradandó értékeket alkosson, melyek mára eggyé váltak Kalocsával. Olyan értékeket, melyeken keresztül megismerhetjük múltunkat, szellemi, kulturális és épített értékeinket. Melyen keresztül megismerhetjük városunkhoz kötődő híres embereket, melynek sorába Ő is belépett.
Asbóth Miklós 1943-ban született Sopronban, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. 1962-ben a soproni Berzsenyi Dániel könyvesboltba került gyakornoknak, ahol egy év alatt a könyvesbolti eladói szakmunkás bizonyítványt szerzett 1965 nyarán nevezték ki a kalocsai könyvesbolt vezetőjévé, ahol 10 évig dolgozott. 1975 őszén a Nagy Lajos Városi Járási Könyvtár könyvtárosa lett. Közben az ELTE bölcsészettudományi karán elvégezte a könyvtár-történelem szakot. Nyugdíjazásáig volt a könyvtár munkatársa, ahol végigjárta a ranglétrát. Módszertani könyvtárosból feldolgozó könyvtáros lett, majd 1993-tól 1995-ig az intézmény igazgatója volt. 1995-től a Közművelődési Intézmények igazgató-helyetteseként állt a könyvtár élén, 2004-től pedig a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár igazgatója lett egészen nyugdíjazásáig.
Munkahelyére szinte otthonaként tekintett és igyekezett a könyvtár falait olyan élettel és programokkal megtölteni, mely a könyvtárlátogatók számára is otthonossá tette azt, ahová csendben ámde annál nagyobb kíváncsisággal, tudás utáni vággyal lehetett belépni. Miklós ugyanolyan volt, mint a könyvtár: csendes, alázatos, megismerésre, információgyűjtésre, tudásra szomjazó ember, aki az évtizedek alatt magába szívott tudást örömmel adta át másoknak.
Még feldolgozó könyvtárosként kezdett foglalkozni Kalocsa történetével, majd a kilencvenes évek elejétől rendszeresen foglalkozott helytörténeti kutatásokkal, melynek eredményeit rendszeresen publikálta.
Könyvtári munkássága, pontossága, precízsége, alapos kutatómunkája érezhető volt a keze közül kikerülő Ezeréves Kalocsa című könyv minden lapján ugyanúgy, mint számos általa készített kéziraton, és a városról szóló megyei, helyi kiadványok lakhelyéről szóló fejezetein. A város „élő lexikonja” volt, aki a város történetét egyedülálló módon ismerte és kutatta. Ismerte Kalocsa híres szülötteit, és szinte minden egyes név, esemény, dátum, épület nemcsak emlékezetébe, de szívébe is mélyen beleívódott.

Kedves Miklós!
Megtisztelő számomra és örülök, hogy az elmúlt években sokat dolgoztunk együtt. Sok bizottságban segítetted munkánkat hatalmas átfogó tudásoddal, véleményeddel, tanácsaiddal, akár a városi kitüntetések elnevezéséről, akár a várostörténeti tananyag kidolgozásról, vagy a kalocsai értéktár összeállításáról volt is szó.
Most búcsúzunk tőled.
Köszönöm Neked városunk minden polgára nevében önfeláldozó munkásságodat. Kalocsa város megőrzi és tovább gyarapítja azt a szellemi hagyatékot, amit létrehoztál és ránk hagytál.
Asbóth Miklós életével, munkásságával igazolta nagy költőnk Radnóti szavait: hogy számára, nem csak térkép e táj. Bár nem gépen, de most föléje szállt szeretett városának, melynek életét és munkáját szentelte. Melynek minden rögét, szegletét, történelmét ismerte és most végérvényesen eggyé vált vele.
Isten Veled Miklós!

(Simon Zoltán)

In memoriam Asbóth Miklós

Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Bár mindenki tudja, aki megszületik, az egyszer el is távozik a földi létből, azért az ember ezt a tényt nem könnyen veszi tudomásul. Főleg akkor, amikor újra és ismét arról értesül, hogy megint elment közülünk valaki, akit ráadásul sokan ismertek és sokan szerettek is. Asbóth Miklós hagyott most itt minket. Nem is volt igazán idős, nem is szenvedett sokat. Családjában, rokoni és baráti körében, valamint a kalocsai társadalomban annál nagyobb űrt hagyott maga után.

Ki is volt Asbóth Miklós?
Nem született Kalocsán nem itt töltötte gyermekéveit, mégis mindnyájunknál többet tudott erről a városról.
Nyugat- Magyarországon, Sopronban látta meg a napvilágot, általános –és középiskoláit is ott végezte. 1965-ben került Kalocsára, ahol kinevezték a könyvesbolt vezetőjének. 10 évig dolgozott itt, majd bekerült a Nagy Lajos Városi és Járási Könyvtárba. Itt, és ekkor végezte el egyetemi tanulmányait történelem és könyvtár szakon.
1993-tól 2012-ig, nyugállományba vonulásáig a könyvtár igazgatója volt. Azé a könyvtáré, amely sok változáson ment keresztül, több nevet viselt, több helyre költözött, de egy valami állandó volt nagyon sokáig: Asbóth Miklós.
Kalocsaivá vált, itt kötött házasságot, itt született lánya, Csilla.
Sokat tudott és sokat írt erről a városról.
Helytörténeti kutatási eredményeit rendszeresen publikálta. Jelentősebb munkák: Kalocsa történeti kronológiája, Kalocsai és Kalocsa környéki hidak, Ezeréves Kalocsa, Kalocsa településszerkezetének kialakulása és a kalocsai városrészek, közterületek nevének változásai, Kalocsa katonai és civil áldozatai a második világháborúban.
Helyismereti kutatásai elismeréseként Kalocsa Város Önkormányzata 1998-ban Kalocsa Város Művelődési Díja, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése 2003-ban Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díja kitüntetésben részesítette.
2010-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesületétől az MKE Emlékérem kitüntetést kapott könyvtárszervezői munkájáért.
Rendszeresen jelentek meg írásai a Kalocsai Néplapban, amelyekkel közelebb vitte a lakossághoz a település múltját.
Az utóbbi időben egy kisiskolásoknak szóló helyismereti könyv létrehozásán dolgozott.
Sokat dolgoztunk mi együtt. Először akkor, amikor 2003-ban én is kutatni kezdtem a város történetének egy szeletét. Hozzá mentem segítségért, hozzá fordultam jó tanácsért, kontrollért. Nem mentem hiába. Komoly helytörténeti gyűjteménye volt, mindig tudta, hogy mit emeljen le a polcról. Mindenkit ismert a városban, személyes élményei voltak olyan emberekről, aki számomra már csak a könyvek lapjain vagy fényképeken jelenhettek meg.
Őhozzá fordultam tavaly is, amikor az ötvenes évek Kalocsájának történetét kezdtem el kutatni. Akkor már nyugdíjas volt. A lakásán beszélgettünk. Lenyűgözött engem az a precizitás, amellyel gyűjtötte és elrendezte azt az óriási fénykép-és iratanyagot, amely a település múltját őrzi.
Haladt a korral. Honlapot szerkesztett, hogy még elérhetőbbé tegye mindenki számára a múltat.
Ízig-vérig kalocsaivá vált. Büszkék vagyunk rá, hogy 1965-ben minket választott.

Büszkék vagyunk rá, hogy közöttünk élt.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Búcsúzom tőled Miklós a kalocsai emberek, munkatársaid, barátaid és tisztelőid nevében.
Megígérem, hogy folytatjuk azt a munkát, amelyet te oly kitartóan és szenvedéllyel végeztél. A történelem fontos. Nem azért, hogy holt adathalmaz legyen, hanem azért, hogy tanuljunk belőle!

(dr. Magóné Tóth Gyöngyi)

Nyitott könyv
Asbóth Miklós elment (1943-2014)

Éppen három éve, hogy Asbóth Miklós a városi könyvtár igazgatója véglegesen szögre akasztotta az intézménye kulcsát, 68 esztendősen nyugdíjba vonult.
Rövid szenvedés után kisétált a földi létből, talán az égiek „tudás –templomát” igazgatja tovább, kritikus szemmel nézi, hogy mi maradt ki a Kalocsa szócikkből. Miklós szinte mindent tudott az egykori városról, a házakról, az utcákról, a terekről és az emberekről. Amit nem tudott, nem írt meg, azt talán nem is érdemes tudni – mondta az egyik ismerősünk. A kalocsai helyismereti gyűjtemény kicsi szobát tölt meg könyvekkel, újságokkal, szakdolgozatokkal, fényképekkel és minden más adathordozóval.  Ez egy kiváló hely a búvárkodáshoz, a múlt megismeréséhez, a titkok feltárásához. Ezen a helyen tanulmányok, könyvek születtek keze nyomán. Miklós, ugye nincs jobb hely, mint a könyvtár, annak különös csöndje, ahol minden forrás kéznél van, a gondolat is szabadon szárnyal a múló idő ösvényén. Időutazásra szólít a kutató-könyvtáros, tegyünk egy sétát a történelmi város utcáin, sétáljunk egy jót a Nagyutcán és a Kisutcán is, nézzük meg milyen szépek ezek az épületek, kik laktak bennük, s kik alkottak itt.
Harminc év a „tudás templomában”, ugye nem kevés? Új katalógus építése, új intézmény felállítása, és a cédulák tudatos gyűjtése, melyekből a tanulmányok, a bibliográfiák, és a könyvek születtek.
Miklós, mély megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy elmentél, eszünk már tudja, de a szívünk tiltakozik, hogy nem lehet igaz. Kitöltetlen űr maradt utánad.
Miklós, tudod, hogy újra nyitottunk, vége a nyári szünetnek. Talán százan is jöttek, igen, a könyvfalók, akik kölcsönöznek tízesével, persze mások is, voltak, akik újságot kerestek, vagy „gépezni” jöttek éppen, ugye örülsz, ez a te műved is. Ez a mű nem téglából, betonból és acélból való, hanem tudásból, lélekből és emberségből. De jó lenne, ha ebéd után beugranál egy jó kávéra, Vali, Marianna, Bea, Éva, Rózsa készülődnek, kávét főznek, Csilla cigiért szaladt el, mert külön-külön ezek a dolgok semmit sem érnek – mondtad nekem többször már.
Most még nyár van, de tudjuk, hogy jön az ősz, és jönnek a hosszú, ködös, téli délutánok. A könyvtár körüli fákon a vastag hó is megül. Fázunk.
A könyvtár minden ablaka fényben ragyog, zsibong a gyermekkönyvtár, az olvasóban írók, költők, a kölcsönzőben most is sorakoznak az emberek. Tudásra vágynak, értékesre.
Miklós, lepj meg egyszer minket, nagyon várunk!

(Tamás László)


A videót a KalocsaTV készítette.