A táborszezon június közepével beindult. Van átmenet a szórakozás és a szórakozva tanulás között, és persze van olyan tábor is, ami kifejezetten komolyra veszi a figurát, és nem gyerekmegőrzőként szolgál, hanem egy témakört körüljárva nap mint nap fejleszti a jelentkezők képességeit. Mindehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő kalória bevitel. Amiről a kalocsai táborok esetében a Kalocsa Menza Kft. gondoskodik. A cég, a tanév során is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a lurkók egészségesen és változatosan táplálkozzanak, illetve rendszeresen egyenek zöldséget és gyümölcsöt.
Nincs ez másképp a nyári szünetben sem.
Arról, hogy ezen a nyáron kiket etetnek a Menzások, Bogárdi Bernadettet, a Kalocsa Menza Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
– Az úszótáboros gyerekek mellett a Vagyonhasznosítási Kft. által üzemeltetett Vízimadárparkban táborozók, a Mikka Makkás gyerekek, a focis Méhecskék és az angol nyelvi tábor általános iskolásait, illetve az óvodai-iskolai napközis csoportokat is mi etetjük – árulta el Bogárdi Bernadett.
A közel száz fő egyébként a nyári idénynek megfelelően összeállított étlap alapján étkezik – tudtuk meg az ügyvezetőtől. Hozzátette: arra kiemelt figyelmet fordítanak, hogy a mozgáshoz, a tanuláshoz szükséges kalóriaértéke ilyenkor is meglegyen a menünek. Így sok gyümölccsel és házi készítésű kaláccsal, kakaós csigával is rendre kiegészül például az uzsonna.
A Kalocsa Menza Kft. egyébként szorosan együttműködik a Vagyonhasznosítási Kft.-vel is. Ez utóbbi kertészetében például zöldborsó is terem, melyet a Menza Kft. felhasznál a táborozók ételeihez.
.jpg)
De mindemellett a Duna Menti Folklórfesztivál vendégeinek étkeztetéséből is oroszlánrészt vállal a cég. A külföldi csoportok ellátása, illetve a protokollfogadás résztvevői is az általuk készített finomságokat kóstolhatják majd meg a fesztivál idején. Összességében közel 250 főt látnak majd vendégül.
Ha nyári táborba küldjük a gyermekünket, két szempontot mindenképpen szem előtt tartunk. Az egyik, hogy biztonságban legyen és értékesen töltse drága idejét az olykor méregdrága táborban. A másik, hogy egyen rendesen. Igen, akkor is, ha otthon erre alig-alig hajlandó…
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
