Az érettségi előtt álló diákok reggel osztálytermeikben gyülekeztek, majd, miután a 11. évfolyamosok átadták nekik a jelképes útravaló ajándékokat és a virágot, 9 óra 40 perckor kezdetét vette utolsó osztályfőnöki órájuk.
Az osztályfőnökök, Grabiczáné Fekete Zsuzsanna (12.A), Kohn Judit (12.B), valamint Polgárné Krotos Ilona (
Az ünnepség megkezdése előtt néhány percig a hozzátartozóknak lehetőségük nyílt fotózni, majd a műsor a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét.
A továbbiakban Beros Loretta Éva 12.B osztályos tanulójának szavalata következett, aki Nyerges Attila Mennyit ér? című versét mondta el.
Utána az iskolazászló leendő, új letéteményeseinek nevében Hegyi Olimpia 11.A osztályos tanuló mondott búcsúztató beszédet, a ballagók részéről pedig Somorai Anna
A diákok beszédeit követően a végzősök átadták az iskola zászlaját az utánuk következő generációnak, majd Perity Lajos igazgató búcsúbeszéde következett. Az igazgató bátorította az érettségire készülőket a most, valamint későbbi tanulmányaik és életük során rájuk váró kihívások közti helytállásra, de az emberi értékek fontosságát is hangsúlyozta. Hiába a siker, a gazdagság, ha valakinek az emberi kapcsolatai nincsenek rendben, az nem lehet boldog - mutatott rá, majd egy Müller Pétertől vett idézettel búcsúzott a végzősöktől.
A rendezvény végén az iskola egykori diákja, Török Ferenc polgármester is köszöntötte a ballagókat.
Az iskolaigazgató az alkalmat megragadva jutalmakat is adott át a búcsúzó diákok közül azoknak, akik valamely területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Kitűnő tanulmányi eredményéért elismerésben részesült: Zsinka Viktória (12.A), Dobler Szonja ésVarajti Krisztina (12.B), illetve Bagó Bence, Decsák Petra, Fekete Krisztián, Horváth Bálint, Papp Lilla, Sívó Dóra, Somorai Anna, Szabó Ágnes Zsófia, Szabó Róbert (12.C).
Jó sportolóként jutalmat kapott Balázs Péter (12.B).
Kimagasló közösségi munkájért részesült elismerésben Okner Laura, Turi Alexa, Zsinka Viktória (12.A), valamint Berta Kata és Csóti Adrienn (12.C).
Kimagasló kulturális munkáját Berta Gergőnek (12.A), Bán Klára Zsófiának (12.B), illetve Fekete Krisztiánnak és Szalai Istvánnak (12.C) ismerték el.
Kimagasló közösségi és kulturális munkájáért Papp Fruzsina (12.A), Beros Loretta Éva (12.B) és Decsák Petra (12.C) kapott elismrést.
Versenyeredményekért Sívó Dóra, kimagasló közösségi munkájáért és versenyeredményeiért pedig Hadnagy Ákos (12.C) kapott jutalmat.
Jó Tanuló – Jó Sportoló címet adományoztak Zsinka Viktóriának (12.A), valamint Fodor Erikának (12.C), Kiváló Tanuló címmel pedig Szabó Róbert (12.C) tanulmányi munkáját ismerték el.
Az idei esztendőben az iskola legrangosabb elismerését, a Szent István Plakettet Papp Lillának, valamint Somorai Annának ítélték oda (mindketten 12.C).
Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.
A három ballagást összefoglaló videót a KalocsaTV készítette.
(A Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola ballagási ünnepsége >>>)
(A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium ballagási ünnepsége >>>)
(A Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény néhány nappal korábbi ballagási ünnepsége >>>)
A Szent István Gimnázium végzősei május 1-jén, csütörtökön délelőtt búcsúztak az Alma Matertől. Miután búcsút intettek az iskolaépületnek, a hagyományokat követve az Ifjúsági Ház árnyas fái alatt az iskola népétől is elköszöntek a ballagók.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
