Kalohírek

 

Bölcsődei nyílt nap volt Kalocsán

2014. április 18.,péntek 12:04  |    
Szerdán nyílt nap volt a kalocsai bölcsődében. A Bölcsődék Napja alkalmából, április 21-én rendezik meg néhány éve a kalocsai intézményben a nyílt napot, amelyre most a húsvét miatt került sor a szokásosnál korábban.
Megosztás: 

A nyílt napot Simon Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Rövid beszédében szavakkal, majd egy-egy szál virággal is megköszönte a bölcsőde dolgozóinak áldozatos munkáját.
A nyílt napon 8-11 óráig várta a bölcsőde az érdeklődőket, akik bepillantást nyerhettek az intézmény mindennapi életébe, az itt dolgozók munkájába.

Az érdeklődők között a később ide kerülő gyerekek és mostani bölcsisek szülei mellett a kikerülő gyerekeket később befogadó óvodák leendő kiscsoportos óvónői is megjelentek, hogy megismerkedjenek a később felügyeletük alá kerülő gyermekekkel.

Ezen a napon rajtuk kívül is mindenkit szívesen látnak a bölcsődében, akár gyermeke elhelyezése, akár pályaválasztási információszerzés miatt érdeklődjön, akár puszta kíváncsiság vezeti ide – tudtuk meg Katusné György intézményvezetőtől.

A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére