Kalohírek

 

A Szent István Gimnázium szalagavatója

2014. január 22.,szerda 20:58  |   
A kalocsai Szent István Gimnázium szalagavatóját múlt pénteken, január 17-én a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény aulájában tartották 17 órai kezdettel.
Megosztás: 

Idén kilencvenhat végzős diák kapta meg azt a kék szalagot, amely az intézményben eltöltött időre, és az előttük álló érettségire emlékezteti őket.

Az érettségi előtt álló diákoknak mondott beszédében Perity Lajos igazgató korunk kihívásaira fölkészítő szellemi útravalóval látta el őket, majd a beszéde után osztályfőnökeik, Grabiczáné Fekete Zsuzsanna, Kohn Judit és Polgárné Krotos Ilona tűzte fel a szalagot.

A végzősök nevében Papp Fruzsina, az 12. A osztály tanulója mondott beszédet.
Ezután a stafétát átvevő diákok műsorával, zenével fűszerezett, irodalmi összeállítással folytatódott a program, amelyben Szabó Lőrinc, Wass Albert, Weöres Sándor és Váci Mihály verseiből, gondolataiból hallhattunk válogatást. A műsort előadta: Horváth Bálint, Berta Kata, Gyüre Ramóna, Beros Loretta, Huber Anna, Kapitány Gréta és Csóti Adrienn, Somorai Anna pedig kalotaszegi dallamokat énekelt, akit hegedűn Fekete Krisztián kísért.

Végül Demjén Ferenc Felnőtt gyermekek című dalát énekelték el a tizenkettedikesek, Fekete Krisztián gitárkíséretével. Az ezt követő szünetben a végzősök által az iskolai életről készített filmösszeállítást tekinthetett meg a közönség.

Végül minden szalagavató elmaradhatatlan fénypontja, a búcsúzók táncbemutatójára került sor. A latin táncokat Mácsai Villő, a bécsi keringőt Farkas Éva tanította be.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére