Kalohírek

 

Őszi Fesztivál a Gyermekotthonban

2013. október 18.,péntek 17:06  |   
A Kalocsai Gyermekotthonban október 16-án, szerdán – a társintézmények meghívásával – hatodik alkalommal rendezték meg az immár hagyományos Szüreti Fesztivált.
Megosztás: 

Hat társintézményből jöttek el Kalocsára a szerepelni vágyók. Minden évben itt voltak Zalaegerszegről, Debrecenből, Aszódról a fiúk, Rákospalotáról, Esztergomból a lányok.
Az idén Fótról és Bácsalmásról érkeztek a fiatalok, ők hozták el szebbnél szebb műsoraikat.
A dalos-táncos kedvű csapatok, szavalók, mesélők nagy izgalommal várták a szereplést, nem hiába, hiszen a helybéli fiúkkal versengve egy remek hangulatú napot tölthettek együtt. A fiatalok műsorszámait az „Iránytű 2008” Egyesület szakemberei, dr. Kovács Istvánné és Bagó István addiktológusok, valamint Bakosné Mészáros Gabriella pártfogó felügyelő alkotta zsűri rangsorolta, s a legjobban sikerült produkciókat jutalmazták is.

A Zsűri elnöke, dr. Kovács Istvánné elmondta, hogy a gazdag programból nem volt könnyű választani. Négy kategóriában ítélték oda a díjakat: a zene, a tánc, a vers, és az ének kategóriákban az 1-3. helyezetteket jutalmazták, valamint két különdíjat is átadtak a lelkesen előadott műsorszámok elismeréseként. Ezen kívül további kiemelkedő produkciók kaptak emléklapot.
Az első díjat az önállóan megírt rap előadásával és a nagyon szépen előadott vőfély szöveg elmondásával Urbán Raul, a Kalocsai Gyermekotthon tanulója nyerte el.
A második díjat az Esztergomból érkezett Kokavecz Evelin kapta meg ének produkciójára.
A harmadik díjat a Kalocsai Gyermekotthon tanulója, Porcellán György nyerte el a Rábaközi táncműsorával.
A rendezvény keretei közt a bácsalmási Illés Klaudia személyében „szüret szépét” is választottak, míg a „szüret ifja” a lányok szavazatai alapján a Kalocsai Gyermekotthon lakója, Bozsányi Gergő lett.



A Kalocsai Gyermekotthon munkatársai és növendékei rengeteget dolgoztak a rendezvény sikeréért – mondta el portálunknak Somorai Mária, a gyermekotthon munkatársa, aki a szervezők nevében ezúton mondott köszönetet mindazoknak, akik fáradoztak a rendezvény sikerén, vagy más módon támogatták a szervezőket.
Külön köszönet a zsűritagoknak, s azoknak is, akik hozzájárulásukkal segítették a fesztivál színvonalasabbá tételét. A fesztivál ebben a formában nem jöhetett volna létre a Kalocsai Porcelánfestő Kft., az Aranykígyó Gyógyszertár, a Környzetvédelmi Egyesület, valamint Somorai Anna, Zahorecz Anna énekműsora és a Liszt Ferenc Művészeti Iskola társastáncosainak műsora nélkül.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére