Kalohírek

 

The Carbonfools és Stabilfrazír a színpadon

2013. szeptember 14.,szombat 07:58  |   
A Do Not Cross zenekar föllépésével vette kezdetét a Paprikafesztivál könnyűzenei koncertjeinek sora. Utánuk a The Carbonfools, majd a StabilFrízír zenélt nagy sikerrel: este kilenckor már ezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a Piactéren.
Megosztás: 

Még világosban, este fél hattól kezdett gyülekezni a hallgatóság a Paprikafesztivál első, élő zenei koncertjére, a hartai Do Not Cross punk-rock zenekar föllépésére.  A kalocsai rendezvényeken és a már testvértelepülésünkön, Kirchheim unter Teck-ben is szereplő együttes ezúttal is feldolgozásokat és néhány saját számot hozott a kalocsai közönségnek.

Őket a népszerű The Carbofools együttes követte a színpadon, akiknek már a hangolására is sok rajongó érkezett a nagyszínpad elé. Számuk azonnal megsokszorozódott, ahogy a zenei akkordok felcsendültek. A több mint egy órás koncerten a fiúk mondhatni „hozták a formájukat”: a megszokott bulizós, pörgős repertoárral érkeztek, így aki akart, felhőtlenül szórakozhatott és táncolhatott. E mellett akusztikus számokkal is készültek, amiben szintén partner volt a közönség.

Este tíztől a StabilFrazír együttes gondoskodott a hangulatról. A ska-reggae zenét játszó, Bajáról származó, két kalocsai zenészt is magáénak tudó bandát bizonyára sokaknak nem kell bemutatnunk.  A csapat ezúttal is többnyire saját szerzeményeket játszott, kizárólag magyar nyelvű, ironikus, kritikus, vicces, aktuális, nosztalgikus és örök érvényű dalszövegekkel.

A könnyűzenei koncertek sora ma folytatódik. Este héttől a Cimbaliband, majd háromnegyed tíztől Rúzsa Magdi és zenekara zenél a Paprikafesztivál nagyszínpadán.




Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére