Kalohírek

 

Vízügyi futónapot tartottak a gáton

2013. június 06.,csütörtök 09:44  |    
Immár tizenegyedszer rendeztek Környezetvédelmi és Vízügyi futónapot Meszesen az árvízvédelmi töltésen múlt hétvégén. Az első köröket 2003-ban futották le az akkori versenyzők.
Megosztás: 

A helyszín és a környezet tökéletes volt a futóverseny megrendezéséhez Meszesen, egyedül az időjárástól tarthattak egy kicsit a rendezők és a futók, de végül különösebben azzal sem gyűlt meg senkinek a baja.

A futók a versenyen, erejükhöz mérten, három és hat kilométeres távok közül választhattak. Bár a többség hobbisportolóként vett részt a futónapon, azért akadt olyan is, aki rendszeresen edz és amatőr versenyeken időtől-időre megméretteti magát.

A két versenytávot egyébként egymástól függetlenül indították, így aki bírta erővel az mindkét szakaszt teljesíthette.
A szervezők külön értékelték a férfiakat és a nőket mindkét távon. Az eredmény végül a következő lett: a három kilométeres távon a férfi mezőnyben Várbíró Attila, míg a nőknél Deák Fanni győzött. A hosszabb hat kilométeres szakaszon szintén Várbíró Attila bizonyult a leggyorsabbnak, Romsics Éva pedig a női nevezők között lett a legjobb.

A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére