Kalohírek

 

Úszva kirándultak Paksról–Kalocsára

2012. július 17.,kedd 12:04  |    
A Paks – Kalocsa közötti nyílt vízi dunai hosszú távúszás tizenegy éves történetének legnagyobb mezőnye, 216 próbázó gyülekezett július 14-én, szombat délelőtt a paksi rajtnál, hogy a Duna bölcsőjében ringatózva teljesítsék a közel 15 km-es távot a meszesi kikötőig.
Megosztás: 

A virtusúszás történetéről tudni kell, hogy két egykori paksi gróf, Daróczy Zsigmond és Daróczy István 1886-os távúszó teljesítményének kívánnak a mai szervezők emléket állítani, akik hajdanán Ordasig úsztak le a folyamon.

Az idei, már a tizenegyedik volt a viadalok történetében, amelyről azt is tudni kell, hogy nem versenyről van szó, hanem sokkal inkább egy kihívásról, egy bátorság–és teljesítménypróbáról, ahol mindenki nyertes lesz, aki legyőzi a folyamóriást.

Idén, különösen nehéz dolguk volt a próbázóknak, hiszen arcátlanul heves déli szél fújt, ami igencsak megnehezítette az előrehaladást. Arról nem is beszélve, hogy a víz is nagyon hideg volt (nem 24°C-os, mint ahogy a rendezők prognosztizálták–a szerk.), aki három órát eltöltött már ilyen „hűs” környezetben, az tudja csak igazán, hogy ezt az elemet sem volt egyszerű legyőzni.

Mindezek ellenére a próbázók között idén is ott találhattuk a 71 éves kalocsai Székely Ferencet, aki a mezőny doyenje volt, de a hölgyek mezőnyéből Horváthné Raffai Pálma is hetedszer teljesítette már a kihívást.

A célba érkezőket teával, üdítővel és finom ebéddel várták, de úszósapkával és emlékpólóval is kedveskedtek a szervezők a résztvevőknek.


Fotó: www.paksihirnok.hu / Molnár Gyula

A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére