Kalohírek

 

Emésztőszervi betegségek

2008. december 08.,hétfő 19:14  | 
December 4-én, csütörtökön délután a Művelődési Központ emeleti dísztermében folytatódott a „Kincsünk az egészségünk” előadássorozat az Emésztőszervi betegségek előadással. Az előadó dr. Fritz Péter gasztroenterológus főorvos volt, aki diákkal, rövid filmekkel illusztrálta a szakterületéhez kapcsolódó, s az előadás témakörét fémjelző betegségeket.
Megosztás: 

Elsőként a helicobacter pylori fertőzésről és a hozzá oly szorosan kapcsolódó fekélybetegségek történetéről, majd magáról a betegségekről hallhattunk érdekes, néhol megdöbbentő számadatokat is tartalmazó tényeket. Mint azt a doktor úr elmondta, a betegséget okozó baktériumokat 1893-ban Bizzozero kutyákban fedezte fel, majd Krienitz 1906-ban emberekben is izolálta a kórokozókat. Végül Barry Marshall, mintegy száz évvel később, 1986-ban önkísérletben tenyésztette ki a baktériumot, mely tettéért társával megosztva elnyerte az orvosi Nobel-díjat.


A helicobacter pylori a legelterjedtebb emberi gyomor-bélrendszeri kórokozó, az emberiség 50 százalékában jelen van. Hazánkban a felnőttek helicobacter pylori átfertőzöttsége 50-60 százalék közötti van. Jelentős különbség van a fejlődő országok és a fejlett országok helicobacter pylori fertőzöttsége között. A harmadik világ országaiban a felnőtt lakosság 80-90 százaléka fertőzött, a fejlett országokban ugyanakkor a 40 év alattiaknak csupán körülbelül 20 százaléka baktériumhordozó.

\"\"

A helicobacter-fertőzés számos kórképpel - krónikus aktív gyomorhurut, fekélybetegség, óriásredős gyomorhurut, alacsony malignitású gyomor-bélrendszeri nyiroktumor, gyomorrák - megalapozottan összefüggésbe hozható, de a fertőzés önállóan egyik kórképet sem váltja ki törvényszerűen. A fertőzöttek csak 10-15 százalékban alakul ki életük során fekély, tehát hat érintettből öt nem lesz fekélybeteg. A jelenlegi orvosi álláspont szerint a helicobacter pylori fertőzés társtényezőnek tekinthető, mely önállóan nem képes a fent említett kórképek kiváltására. A betegségek létrejöttéhez számos környezeti, életmódi és veleszületett tényező együttes fennállása szükséges. Azonban a baktérium szerepét erősíti, hogy a fekélybetegség előfordulási gyakorisága a helicobacter pylori átfertőzöttséggel párhuzamosan alakul.


A reflux betegség, vagy GERD a tápcsatorna felső szakaszának összetett működési zavara, eredményeképpen a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomor- és nyombél-tartalom, azaz a refluxátum a normális haladási iránnyal ellentétesen, felfelé visszajut a nyelőcsőbe, ahol kellemetlen tüneteket és végső esetben szervi elváltozásokat, nyálkahártya-gyulladást okoz. Legnyilvánvalóbb tünete a refluxátum okozta rendszeres, gyakori gyomorégés, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalom, fulladás-érzés.
Az előadás végén két súlyosabb betegségről, a gyomorrákról és a vastagbélrákról is szó esett. Ez a két betegség az említett fel nem fedezett, vagy későn diagnosztizált helicobacter pylori és reflux betegségek következményei lehetnek. Érdekességként elhangzott, hogy amióta az élelmiszerek tartósítása nem füstöléssel és pácolással történik, azóta a gyomorrákos tünetek csökkentek. A vastagbélrákkal kapcsolatban pedig dr. Fricz Péter kihangsúlyozta, hogy sajnos semmiféle tünete nincs a betegségnek, amikor a legtöbb esetben felfedezik, már késő. Megelőzése csak szűréssel oldható meg, valamint nagy-nagy odafigyeléssel önmagunkra!

Lovass-Nagy Anna





Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére