Első napirendi pontban a Kalocsa Város szervezetfejlesztési stratégiájáról döntöttek, amelynek megléte azért vált szükségessé, mert a képviselő-testület a 2008. szeptember 11-i ülésén döntött arról, hogy részt vesz az ÁROP 1.A.2 jelű pályázat felhíváson, ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy az Önkormányzat rendelkezzen szervezetfejlesztési stratégiával. Ennek célja, hogy elemezze a jelenlegi szervezet erősségeit, hibáit, és lehetőségek szerint a rendelkezésre álló és megszerezhető erőforrásokkal egy hatékonyan és jól működő szervezet alakulhasson ki. A képviselő-testület ezt egyhangúan elfogadta.
A Kalocsa Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézkedési és Esélyegyenlőségi Tervét szintén egyhangúan fogadták el a testület tagjai. Ezzel kapcsolatban Kondéné Török Mária a Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke elmondta, hogy a 350 oldalas anyag a 2008-2013-as időszakot öleli fel és tartalmazza térségünk valamennyi oktatási intézményével kapcsolatos pontos adatait, ezért a terv nagy része adathalmaz, de az oktatás minőségére is próbál rámutatni az országos kompetencia mérések adatait felhasználva. Az elnök elmondása szerint az anyag előremutató része kicsit rövidebb, de hangsúlyozta, hogy az első olyan anyag, amely lehetőséget ad arra, hogy a továbbiakban pontosan megfogalmazhassák azokat a feladatokat, amelyek segítenek megteremteni minden oktatási intézményben az esélyegyenlőséget. A Kalocsára vonatkozó részletes intézkedési terv kidolgozása azonban még folyamatban van.
Ezt követően a testület elfogadta a Kalocsa és Környéke Társult Óvodájára és Bölcsődéjére vonatkozó létszámcsökkentést, valamint döntött arról, hogy részt vesznek azon a pályázaton, amely a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ Bem Apó utcai Időskorúak Szociális Otthonának korszerűsítésére irányul.
-edit-
Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 25-én ülésezett, ahol a városatyák négy napirendi pontról szavazhattak.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
