A 2008/2009-es ünnepélyes tanévnyitó tanácsülés vendége Loibl László, Kalocsa alpolgármestere volt, illetve Tompáné dr. Daubner Katalin tudományos rektor helyettes asszony, dr. Meszlényi Rózsa rektor asszony, Takács Júlia Hallgatói Önkormányzat elnöke, Pécsi Tiborné, a KF-SZ Kht ügyvezetője, Móróné dr. Zupkó Tímea gazdasági rektor helyettes és dr. Menyhárt Ferenc oktatási rektor helyettes úr, mint az elnökség tagjai vettek részt a rendezvényen.
Felcsendült a Himnusz, majd a Pocahontas rajzfilm Ezer színnel száll a szél című dalát Fehérvári Zsóka, Sylvester Lévay: Elisabeth musicaljéből „Az már nem én lennék” dalt Dimitrow Daniella adta elő. A tanévet dr. Menyhárt Ferenc nyitotta meg ünnepi beszédével, melyben elmondta, hogy a kézfogás, mellyel az új hallgatókat köszöntik, az emberi bizalmat, az együttműködést, mindkét fél részéről, a szándékolt szövetség megpecsételését szimbolizálja. Megígérte, hogy azt a magas szintű tudást, melyet a jelentkezők elvárnak, az iskolában eltöltött idő alatt biztosítani fogják. Mindez után a leendő hallgatók esküt tettek, hogy tanulmányaikat a legjobb eredménnyel végzik és elsajátítják a tudományok nyújtotta ismereteket, amellett, hogy tiszteletben tartják a főiskola szabályait. Az esküt követően az első évesek felsorakoztak és egyenként vonultak a színpadra, hogy kezet fogjanak dr. Meszlényi Rózsa rektorasszonnyal, így hivatalosan is a Tomori Pál Főiskola hallgatóivá váltak. A rendezvény zárásaként felzendült a Szózat, majd az elnökség kivonult.
Rigó Vanessza
Augusztus 31-én 10 órakor a Városi Színházban gyülekeztek a Tomori Pál Főiskola leendő első évesei, hogy esküt tegyenek és egy kézfogással hivatalosan is városunk főiskolájának hallgatóivá váljanak. Jelenleg 63 tanuló jelezte, hogy tanulmányait Kalocsán szeretné folytatni nappali tagozaton, de a létszám várhatóan emelkedni fog, illetve a levelező tagozatra a hétvégén, a budapesti levelezősöknek pedig jövő hétvégén kell beiratkozni.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
