Kalohírek

 

Véget ért a verseny

2008. augusztus 13.,szerda 21:27  | 
Ezennel a szavazást lezártuk, mert hogy egyszer mindennek vége, így a dalversenynek is. Közel egy hónapja vagy harminc dalra, és néhány pártoló tagra számítottunk, most pedig itt vannak az elképesztő adatok, és nem találunk szavakat! Ezekkel a szavakkal zárta le Novák Péter a Kultúrpart internetes oldal által indított szavazást, amelyen a kalocsai Veracruz együttes is részt vett.
Megosztás: 

Aki lemaradt volna a versenyről, még nem késő, hogy meghallgassa az általuk feltöltött négy dalt: Kiss Tibi neve alatt három számot találhatunk: Elfelejtett szwinges dal, Járom az utam és a Valami láz című dalt, Zsuzsa neve alatt pedig egy számot, a Búcsúzunk, ennyi című számot. De ne szaladjunk ennyire előre, megkérdeztük a Őket hogyan és miért jelentkeztek erre a megmérettetésre.

„Egyik délután meglátogatott néhány barátunk, tőlük hallottuk a hírt, hogy létezik ez a verseny. Rögtön megragadtuk a lehetőséget, megnéztük a weblapot és elolvastuk a feltételeket. Semmi különös vonzata nincs a versenynek, csak tetszett az ötlet, ki akartuk próbálni, hogy mi lesz, ha feltesszük a dalokat, hogy meddig jutunk el. Ekkor láttuk, hogy ez egy országos dalverseny, Novák Péter vezetésével, a zsűritagok pedig a volt Megasztáros zsűri tagjai. Már ebből is látszott, hogy nem egy egyszerű vetélkedőről lesz szó. A dalokhoz mindenki hozzászólhatott, véleményt nyilváníthatott anélkül, hogy szavazna, de egyébként a közönség szavazata dönt, hogy ki kapja a magyar dalversenyen az aranyérmet. Négy dalt töltöttünk fel, közülük az egyik mindig benne volt a top 5-ben két héten át, és ez nagyon jó érzéssel töltött el minket.”

Az oldalra lépve végig úgy tűnt, Tibi és Zsuzsa elsők között végez majd. A szavazás augusztus 10-én lezárult, a dalverseny véget ért: az első három helyezést a camea.hu három feltöltött dala nyerte, Tibiék így a negyedik, ötödik, hatodik és kilencedik helyet tudhatják magukénak. A különböző dalokra egytől ötig lehetett szavazni, a helyezéseket átlag alapján számolták ki, ami úgy tűnik, nem a legjobb módja egy ilyen internetes szavazás alapján lezajló versenynek. Utólag ezt szervezők is belátták. Ha úgy vesszük, Tibiék másodikként végzetek a versenyen, hiszen két együttes végzett az élen és ebből az egyik a kalocsai Veracruz volt .A verseny óta felgyorsultak az események a együttes háza táján: „A minap felhívtak a szerkesztők, és felajánlottak 2 belépőjegyet a Sziget Fesztivál mínusz első napi Magyar Dal Napja-rendezvényére. Elfogadtuk a meghívást. Ott volt Novák Péter is, a VIP sátorban készítettek velünk egy interjút. De nyertünk egy 5 napos stúdiófelvételt is egy profi stúdióban. Tehát az igazságtalan eredmény ellenére mindenképp jól jöttünk ki a dologból. Abszolút pozitívan gondolunk vissza a versenyre. Lesz egy közös koncert majd a Gödör Klubban, kb. októberben, melyen több zenekar is fellép, akik ide jelentkeztek. Itt természetesen együtt, mint Veracruz együttes lépünk majd fel. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, aki szavaztak ránk és bíztak dalaink sikrében. Nagyon jól esik, hogy ennyi Veracruz rajongó van és, hogy ilyen sokan ismerik a zenekart. Az együttes már 10 éve munkálkodik, és most bebizonyosodott, hogy nagyon sokan szeretik a zenét, amit játszunk és bízunk benne, hogy a saját dalainkat is szeretni fogják, és minden rajongóhoz eljutnak majd.”

Gratulálunk a Veracruz eddigi teljesítményéhez és a jövőben is sok sikert kívánunk nekik!

B.

Kultúrpartos cikk: http://www.kulturpart.hu/index.php?menu=2&rov=2&alrov=24&cikk=5054

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére