Kalohírek

 

Új FiberNet iroda városunkban!

2008. július 02.,szerda 20:13  | 
Több mint egy éves kihagyás után ismét irodát nyit Kalocsán a FiberNet Kommunikációs Zrt. Igaz, értékesítési pontnak nevezik hivatalosan az új irodájukat, de megközelítőleg ugyanazokat az ügyintézési feladatokat fogják ellátni a teljesen megújult, fiatalos gárdával, mint azt majdnem egy évtizedig egy (akkor) jól bevált gárda is tette.
Megosztás: 

Kovács Krisztián, a Q-Network Kft., az értékesítést végző cég képviselője, aki a FiberNet Kommunikációs Zrt. partnere, örömteli hírt közölt szerkesztőségünkkel. Július 2-tól kezdődően úgynevezett értékesítési ponton irodát nyit a kábeltelevíziós cég Kalocsán, a Széchenyi út 18. szám alatt. Az irodában újbóli lehetőség nyílik mind a meglévő előfizetők szerződésének módosítására, mind az új előfizetők szerződéseinek megkötésére, valamint egy jelenleg zajló regionális akcióban is lehetőségük nyílik bekapcsolódni, amelyben jelentős havidíj csökkenés érhető el.
Az iroda hétfő, kedd, szerda és csütörtökön délelőttönként 9 és 12, délután 13 és 17 óra között tart nyitva, pénteken pedig 9 és 13 óra között. Az új iroda vezetékes telefonon a következő számon érhető el: 06-78/610-513. Üzletkötőink továbbra is személyesen is felkeresik jelenlegi és leendő ügyfeleinket, ha ők úgy igénylik.
Telefonos elérhetőségük: Kollányi Tímea 30/597-3108 és Mező Melinda 30/218-7058.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére