Kalohírek

 

Gyermekek napja

2008. május 26.,hétfő 17:37  |   
Május utolsó vasárnapja országosan a gyerekek napja, ilyenkor köszöntjük a gyerkőcöket. Kalocsán, szombaton rendezte meg a Művelődési Központ a Városi gyermeknapot a Sétáló utcában. A programok délután fél kettőtől kezdődtek és kora este fejeződtek be.
Megosztás: 

A Liszt Ferenc AMI fúvószenekar kezdte a megjelentek szórakoztatását, majd a táncosoké volt a színpad, az Akrobat Tánciskola közel egyórás műsort adott, a megszokott pörgős koreográfiákkal fűszerezve. Három órától a kicsik összemérhették rajztudásukat az Aszfaltrajz versenyen, szabadon engedhették fantáziájukat, a téma, a Reneszánsz Év aktualitása miatt: Mátyás király volt. Közben a színpadon tombolahúzás folyt, mellyel a Kajálison, a rossz idő miatt elmaradt nyereményeket pótolták a szervezők. Szerencsére ez a májusi nap szépnek bizonyult, és jó idő köszöntött a gyerekekre. Négy órától ismét a táncosoké volt a főszerep, más stílusban, a Hétszínvirág AMI Göröm Néptánc és Társastánc Egyesület táncosai szórakoztatták az egybegyűlteket. A táncosok műsora alatt az aszfaltra varázsolt alkotások is elkészültek az aszfalt rajzversenyen.

Három kategóriában választotta ki a zsűri a legjobbnak gondolt rajzokat: ovisok, alsósok és felsősök versenyeztek.
A zsűri tagok: Kishegyiné Baráth Ildikó, aki a Kertvárosi iskolában rajztanárnő, Kollár Lászlóné, aki a Csokonai utcai Óvodában óvónő és Papp Róbert, aki az Eperföldi Tagiskolában rajztanár.
Az óvodások között a legjobbnak ítélt rajzokat a következő gyerekek készítették: Fekete Kíra Júlia  Bem Apó utcai óvoda, Vácz Virág  Katolikus óvoda, Budaházi Hanna  Kunsz J. utcai óvoda, Horváth Denise  Foktői óvoda, Szántai Cintia  Csokonai óvoda.
Az alsósoknál a legjobbnak gondolt rajzokat készítették: Rideg Panna  Kertvárosi Általános Iskola, Rideg Vivien  Kertvárosi Általános Iskola, Kovács Dominik  Tolna Általános Iskola, Tamer Eid Mirjam  Kertvárosi Általános Iskola, Luspai Eszter  Baja Általános Iskola.
Felső tagozatosok között legjobb rajzokat készítették: Hanák Eszter  Kertvárosi Általános Iskola, Szigeti Kevin  Baja Általános Iskola. A díjazottak ajándékai: ceruzatartók vízfestékek, füzetboxok, noteszok, cd-tartók. Valamint minden résztvevő kapott egy-egy ötletesen nyakatekert, hajtogatott lufit.

Öt órától a színpadot ellepte a country érzés, cowboy-kalapos, ló nélküli ifjak léptek a közönség elé, és a sokaknak már ismerős Country Road együttes fergeteges hangulatot teremtett pár perc alatt. A programok közben a kicsik kedvükre pingáltathatták arcukat az arcfestőknél, kézügyességüket pedig a kézműves foglalkozáson próbálhatták ki. A zenekar gyerekdalokkal is kedveskedett a közönségnek és meglepetést is kaptak a kicsik, egy country kalapból nyalókát vehetett mindenki, aki elég bátor volt. A koncertet, úgy érzem, kicsik és nagyok egyaránt élvezték. Tartalmas és színes délután volt!

Vanda

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére