Ma kora délutánra vége lett a kétnapos II. Országos Projektvetélkedő regionális elődöntőjének, amelynek a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium adott helyet. A kétnapos rendezvényen a dél-alföldi régióból tizennyolc csapat vett részt, akik közül a kiskunfélegyházi Alkotók lettek az elsők, a másodikak a szintén félegyházi Épít Ész-ek, a harmadikak pedig az orosházi Éttermi Palánták.
Délelőtt a mai napra húzott sorszámmal rendelkező maradék csapatok adhatták elő prezentációjukat, majd a jól megérdemelt ebéd után a megpihent diákok alig bírtak magukkal a díszteremben. Gyártották a poénokat és egyre türelmetlenebbül és mind nagyobb hanggal várták az eredményhirdetést.
Fél háromkor Czeitler Tamás a Szakiskolai Fejlesztési Program Koordinációs Irodájának vezetője végre a mikrofonhoz lépett és Bogár István igazgató úrral elkezdték kihirdetni a vége-hosszát nem érő nyerteseket. Hiszen minden csapat nyert, s nemcsak tapasztalatot, hanem ajándékot is. A szervezők még a zsűri tagjainak is kedveskedtek egy kis kalocsai motívumokkal díszített névjegykártya tartóval, amelyeket a többi kerámiával egyetemben a porcelánfestő tanulók keze munkáját dicsérték.
A 11. 17. helyezettek rangsorolás nélkül a következők lettek: Koponyák, Minotaurusz, Kentaur, Fémesek, USB, Ördögök és a kalocsai Csili Vili.
A 4. 10. helyezettek szintén rangsorolás nélkül: a Csipet Csapat, a Légió, a Pont Azok, a The Best, a Green Angels, a Design és a Jövő Diákjai.
Az első három helyezett pedig fordított sorrendben az Éttermi Palánták, az Épít Észek és az Alkotók lettek. Mint azt Czeitler Tamás értékelésében is elmondta, ez a három csapat érte el az NSZFI által kitűzött célt, mégpedig ők tudták a legjobban véghezvinni mindazt, amit megálmodtak, ők tudták legjobban a projektjüket előadni, s ők hárman voltak, akik a legjobban dokumentálták azt. A zsűri pedig igen nehéz helyzetbe került, mert mégis csak egy csapatot juttathatott tovább a következő megmérettetésre, akik idén az Alkotók lettek.
És hogy mit nyert az első három helyezett? A harmadikak egy 2Mb-os pendrivot nyertek a szatyrokba rejtett édességek mellé, a másodikak egy MP3 lejátszót nyertek, az első pedig a továbbjutás lehetősége mellé egy MP4-et. Úgy érzem, ezért érdemes volt eljönniük, részt venniük ezen a versenyen. Eredményeikhez pedig ezúton is gratulálunk!
elena