Kompetencia alapú nevelés
2008. február 06.,szerda 18:54 |
Az általános iskolák számára a közoktatási törvény előírja, hogy pedagógiai programjukba kötelező jelleggel kell beépíteniük a kompetencia alapú nevelést. 2006 nyarán a Bács-Kiskun Megyei Pedagógus Ház olyan, partnereket keresett, akik egy HEFOP pályázat keretében konzorciumi tagként vennének részt a kompetencia alapú nevelés bevezetésében. Az Európai Uniós pályázat keretein belül így létrejött egy konzorcium, amelynek egy kalocsai általános iskola valamint egy szakközépiskola mellett a Kalocsa Város Óvodája is tagja.
Az általános iskolák számára a közoktatási törvény előírja, hogy pedagógiai programjukba kötelező jelleggel kell beépíteniük a kompetencia alapú nevelést. 2006 nyarán a Bács-Kiskun Megyei Pedagógus Ház olyan, partnereket keresett, akik egy HEFOP pályázat keretében konzorciumi tagként vennének részt a kompetencia alapú nevelés bevezetésében. Az Európai Uniós pályázat keretein belül így létrejött egy konzorcium, amelynek egy kalocsai általános iskola valamint egy szakközépiskola mellett a Kalocsa Város Óvodája is tagja. Erről kérdeztük Tóthné Duzmath Mária óvodavezetőt.
- Igaz, hogy számunkra nem kötelező a kompetencia alapú nevelés bevezetése, de a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ami az általános iskolák számára kötelező jelleggel kerül bevezetésre, az előbb-utóbb várható lesz az óvodák esetében is, így úgy gondoltuk, hogy ennek elébe megyünk, főként azért, mert most jelentős szakmai és anyagi segítséget kapunk ehhez és így van időnk alaposan felkészülni a feladatra.
- Mit jelent a kompetencia alapú nevelés az óvodák esetében?
Alapvetően egy képesség és készségfejlesztést jelent, amely komplex helyzetekben megvalósuló cselekvőképességre neveli a gyermekeket. Ez nem áll távol óvodapedagógusainktól, hiszen évtizedek óta játszva tevékenykedtetve neveljük, tanítjuk óvodás gyermekeinket. Most inkább a nevelés szempontjából a szakkifejezéseket, a rendszerelméletet kell átfogalmaznunk, hiszen az óvodák esetében ez négy nagy kompetencia területet ölel fel úgy, mint a szociális-, kognitív-, személyes-, valamint a speciális kompetencia. Mivel a pályázat sikeres volt, a program minden tagóvodában bevezetésre kerül, ennek megvalósítása, fejlesztése érdekében már a tavalyi év folyamán kilenc óvodapedagógus és jómagam vettem részt továbbképzésen, amelyen elsajátítottuk ennek a nevelésnek a lényegét, és vállaltuk, hogy pedagógiai programunkat ennek szellemében átírjuk, valamint anyagi támogatást is kaptunk. E mellett szeretnénk bázisintézménnyé is válni, ami azt jelenti, hogy a többi óvodát is fel tudjuk majd készíteni ezen feladatokra, amelynek hozadékaként a pályázat olyan pénzügyi forrásokat biztosít számunkra, amelyből jelentős eszközfejlesztéseket tudunk megvalósítani, ez pedig jelentősen megkönnyíteni pedagógusaink számára a munkát és a gyermekeknek is javára válik.
- Az óvodásokat mindennapi életét, mennyiben változtatja meg ez az új nevelési szemlélet?
- A gyerekek nem érzik ezen a tevékenység végzését, ezt nekünk jelent inkább változásokat, hiszen az óvoda-iskola átmenet még inkább beépül a nevelésbe. A tevékenységközpontúság valamint a tanulás tanítása lesz fontos feladatunk. A végső cél hogy érzékennyé kell tenni a pedagógusokat is az új szemléletre, megkeresni azokat a pontokat, amelyek változásra szorulnak, hiszen a szakemberek számára fontos, hogy más szemlélettel forduljanak a kicsikhez. Korábban az iskolák, intézmények szempontjából az ismeretek, tények átadása állt a középpontban, mára a hangsúly inkább a készségfejlesztésekre tevődött át. Míg régen az információ átadása főként a pedagógus feladata volt, ma a pedagógusi munka mellett a média és az internet is jelentős szerepet vállal. Az alkalmazkodás értéke helyett az oktatásban és a nevelésben a hangsúly a kreativitásra, a kezdeményezésre, a kritikára valamint az innovációra helyezzük a hangsúlyt. Nem uniformizált gyermeknevelésre, hanem az egyéni személyiség kibontakoztatására törekszik, ezért is vált az iskolák esetében kötelezővé. A nevelés-oktatás több munkával jár, de az eredményének több a hozadéka és a gyermekek is jobban szeretik, hiszen jobban motiváltak.
A program keretében nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is megismerhetik a közeljövőben a kompetencia alapú nevelés lényegét, hiszen a családok támogatása nélkül nem lehet sikeres a program. Ezért az óvodavezető a szülői értekezletek keretében, valamint a szülők számára szervezett tréningeken ismertetik meg a szülőkkel az újfajta szemléletet, amely főként az egyéni személyiség kibontakoztatására helyezi a hangsúlyt, hiszen mindenkinek vannak kiemelkedő képességei, csak ezeket meg kell találni és ezt már az óvodás korban érdemes fejleszteni, kibontakoztatni.
Dávid Edit