Adócsalás gyanújában a Glencore is?
2014. november 03.,hétfő 21:34 |Már 2011-ben vizsgálatot indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a palackozott és ömlesztett étolajakat forgalmazó Bunge Zrt. jelzése alapján. Információink szerint az amerikai érdekeltségű – a cégadatok szerint Hollandiához kötődő – társaság kétszer is felhívta az adóhatóság figyelmét az esetleges magyarországi adócsalásokra. Először 2011-ben – amikor már vizsgálat indult –, majd 2013-ban. A figyelmeztetések a Szlovákiából, Csehországból és Ausztriából Magyarországra behozott cukorral, kávéval és étolajjal álltak összefüggésben, ami után a gyanú szerint nem fizették be az adót. Az adóhatóság vizsgálatai során kiderült, nemcsak a Bunge, hanem két másik külföldi társaság – a Glencore és a Cargill – is részese annak a céghálónak, amelyet a büntetőügyben az adóhatóság feltérképezett.
A telkes cikk itt olvasható!
