Kalohírek

 

November elején dönthetnek a forintosításról

2014. október 03.,péntek 11:30  | 
A forintosításról is dönthet a Fidesz a november 4-i frakcióülésén a fogyasztói hitelek átlátható árazása mellett – jelentette be Rogán Antal a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken. A Fidesz frakcióvezetője arra is felhívta a figyelmet, a bankok elszámoltatásának első fejezete után a magyar családok állnak jobban a pénzintézetekkel szemben.
Megosztás: 

Rogán Antal azt mondta: a Fővárosi Törvényszéken zajló bankpereknek, melyekben az állam képviseli a magyar családokat, az első fordulójának a végéhez érünk. Ha sportnyelven nézzük, akkor jelenleg 72:7 az eredmény a magyar családok javára.

A frakcióvezető rámutatott, ez lesz a legfontosabb fejezet, hiszen most fognak ezek az ítéletek a jogerő irányába elmozdulni, előbb azonban szükség van az Alkotmánybíróság döntésére. Ezért kérte azt a testülettől, hogy sorolják az ügyet előrébb, a határozatra ugyanis 1,3 millió magyar állampolgár vár.

A bankok befolyásolnák Ádert

A rádióműsorban kitért arra is, levélben fordult Áder Jánoshoz is, mert szerinte a bankok befolyásolni akarják a szabad mérlegelési joggal rendelkező köztársasági elnököt, hogy ne hirdesse ki az elszámoltatási törvényt.

Rogán úgy véli, az aktív nyomásgyakorlás szerinte a bankok részéről érthető, ha ugyanis a törvényt nem hirdetik ki, élhetnek különböző trükkökkel, a többi közt felmondhatják a devizahiteleket. Az elszámoltatási törvényben szerepel a felmondási, illetve a kamatemelési moratórium – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva elmondta: senki nem vette el a bankoktól a jogorvoslati lehetőséget, hiszen minden egyes hitelügylet kapcsán pereskedhetnek a bíróságokon.

A családok nem akarnak kockázatokat

Beszélt arról is, az elmúlt években az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével élve a bankok emelték a kamatokat, a költségeket és a díjakat. Ez az, amit a jövőben nagyon szigorúan szabályozni kell, legalábbis a fogyasztói hitelek esetében. Egy vállalkozó fel tud készülni a kockázatvállalásra, de egy család nem azért vesz fel hitelt, mert kockázatot akar vállalni, hanem azért, mert lakást akar venni, vagy meg akarja valósítani valamilyen célját. A fogyasztói hitel átlátható árazását célzó törvényben ezért ki kell szűrni az apró betűs részeket – érvelt a Fidesz frakciójának vezetője.

Legyen mindenkinél tiszta és egyértelmű, mikor lehet a kamatemelés lehetőségével élni – hangoztatta Rogán Antal. A fix kamatozású hitelnél egyértelműen meg kell határozni a kamatperiódusok hosszát, és csak annak végén, rögzített feltételek mellett lehessen kamatot változtatni, mondta a fideszes politikus. A referenciakamathoz kötött szerződések esetében pedig a kamatmarzs mértékét és a kamatmarzs változtatásának időtartamát kell szigorúan szabályozni. Ezekkel szoktak visszaélni a bankok – hangoztatta.

Még várni kell

Bejelentette: elképzelhető, hogy a Fidesz november 4-i frakcióülésén nemcsak a fogyasztói hitelek átlátható árazásáról, hanem a forintosításról is döntenek. Érdemes azonban megvárni a Főváros Törvényszéken folyó perek végkimenetelét, nem mindegy ugyanis, mekkora tőkéjű és milyen kamatú hitelt forintosítanak a hitelesek – tette hozzá.

Arra a kérdésre, számít-e arra, hogy kevesebb bank marad Magyarországon, azt válaszolta: ez mindig változik. Van, amikor a kis, van, amikor a nagyobb bankoknak van reneszánsza. De nem ez a legfontosabb szempont. Akárhány bank is van, amikor a magyar családoknak nyújtanak hitelt, akkor ott ne legyen lehetőség visszaélésre – emelte ki.

MNO


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére