Kalohírek

 

Több mint tízezer katona kap kiegészítő juttatást

2014. február 10.,hétfő 16:07  | 
Az új közszolgálati életpálya-modell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya – jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
Megosztás: 

A miniszter elmondta: az érintett mintegy 12 600 katona januárig visszamenőlegesen, márciussal kezdődően kapja meg emelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell. Mint Hende Csaba kiemelte: a kormány múlt szerdai döntésében vállalta, hogy az illetménykiegészítéshez szükséges – 1,8 milliárd forintos – többletforrást biztosítja a honvédelmi költségvetés számára.

Hende Csaba kitért arra is, hogy a kormány elkötelezett az új közszolgálati dolgozóknak szóló lakáshitelprogram kidolgozásában is, de még keresik a megfelelő alternatívát. Akár már ebben az évben számolni lehet vele – mondta a miniszter, kiemelve: ez az intézkedés sokat jelent a hivatásos állomány anyagi biztonságának megteremtésében, a katonacsaládok lakhatását meg fogja oldani.

A honvédség ismét bizonyított

A miniszter felidézve a tavalyi év legfontosabb eseményeit, kiemelte: a honvédség ismét bebizonyította, hogy minden körülmények között lehet rá számítani. Két természeti katasztrófa, a márciusi hóhelyzet kezelését, és a Dunán júniusban végigvonuló árvíz elleni védekezést is sikeres küldetésnek nevezte. Ekkor az önkéntes tartalékosok első bevetése is igazolta, hogy az önkéntes tartalékos rendszer egy valódi képesség, ami hozzáad a honvédség erejéhez. Hende Csaba azt mondta: terveik szerint ebben az évben befejezik a rendszer teljes kiépítését.

Hende Csaba kitért arra, hogy az elmúlt évben nagy változások voltak az afganisztáni misszióban. Hazatért Magyarországra a tartományi újjáépítési csoport (PRT), a kabuli nemzetközi repülőtér védelmét ellátó egység és a Mi–35-ös helikopter-kiképzőcsoport is. Az ISAF küldetés idén véget ér, a 2015-ben induló „Resolute support” elnevezésű művelet részletei egyelőre nem ismertek.

Javul a gazdálkodás

Hende Csaba azt is kiemelte, hogy tavaly tovább javult a honvédség gazdálkodása. A Honvédkórház megindult a konszolidációi útján, de fontos eredményeket hozott a hadiipar is. Mint kiemelte: utóbbinak nem csak üzleti jelentősége van, hiszen a drónok például az árvízi védekezésben is fontos szerepet játszottak.

A Honvédelmi Minisztérium II-es objektumában tartott éves feladatszabó értekezleten jelen volt mások mellett a Honvédelmi Minisztérium valamennyi államtitkára, Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök, Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Szemerkényi Réka, a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója; Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, valamint Boldizsár Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja.


MNO


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére