Kalohírek

 

Nagy nevet igazolt a szegedi kézicsapat

2014. január 29.,szerda 20:31  | 
A Pick Szeged férfikézilabda-csapata három és fél éves szerződést kötött a svéd olimpiai ezüstérmes balszélsővel, Jonas Källmannal.
Megosztás: 

A 32 éves, 200 centi magas Källman a svéd Skövdében kezdte a pályafutását, majd 2002-ben a spanyol Ciudad Realhoz igazolt. A Ciudad Reallal spanyol bajnokságot ötszor, Bajnokok Ligáját háromszor nyert, és amikor a klub 2011-ben pénzügyi gondok miatt Madridba költözött, és Atlético Madrid néven folytatta, Källman akkor is maradt.

Az Atléticóval két Király-kupa győzelem mellett az ezüstérmeket gyűjtögette, a bajnokságban kétszer, a BL-ben egyszer lett második. A mostani idény előtt visszatért a Skövdéhez, innen igazolta le a Szeged. Källman a svéd válogatottal 2012-ben szintén ezüstérmes lett a londoni olimpián, és tagja volt a nemrég véget ért Európa-bajnokságon hetedikként záró csapatnak.

"Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem lesz Szegeden játszani. Egy nagyon gyors, és remélem, mindkét fél számára jó megoldás született. Bízom benne, hogy játékommal tudom segíteni a Pick Szegedet mind a magyar porondon, mind nemzetközi színtéren az elkövetkező három és fél évben" – nyilatkozta az új szerzemény a szegediek honlapjának.

Källman a magyar bajnokságban, a kupában és az EHF-kupában is pályára léphet, és a szegediek számítása szerint jövő héten, a Csurgó elleni bajnokin mutatkozhat be.

Forrás: Origo
Fotó: Scanpix

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére