Kalohírek

 

Alig lesz meleg tavasz a héten

2013. március 19.,kedd 11:13  | 
Egyelőre nem tér vissza a március első felét jellemző kellemes meleg. Egy nyugat-európai ciklon szállít száraz és hideg levegőt az ország fölé, így a hétvégén -9 fokos fagyok is lehetnek hajnalban.
Megosztás: 

 Kedden még többnyire 8, 13 Celsius-fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, de északkeleten kevéssel 8 fok alatt várható. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő, majd szerda hajnalban -4, +2 fokos hideg lesz. Napközben viszont 10, 16 fokig melegszik az idő, és ezzel szerda lesz a hét legmelegebb napja.

Csütörtökön csak 5, 10 fokra, pénteken és szombaton 2, 8 fokra, sőt vasárnap 1, 7 fokra lehet számítani kora délutánonként. Ismét visszatérnek az erősebb hajnali fagyok: szombaton -5 fokig, vasárnap -9 fokig süllyed a hőmérséklet a leghidegebb vidékeken.

Részletes előrejelzés

Kedden nyugat-európai ciklon vonul át Magyarországon. Az előoldalán eleinte még nedves, hátoldalán délutántól azonban már kissé szárazabb és hidegebb levegő áramlik az ország fölé.

Hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüthet majd a nap, de jelentős felhőzet-csökkenésre csak estétől lehet számítani délnyugat felől (így nagyobb eséllyel a Dunántúlon élők figyelhetik meg a szépen kifényesedett PANSTARRS üstököst). Elsősorban keleten és délen várható többfelé eső, zápor. Előbb északnyugatira fordul az erős, néhol viharos délnyugati szél, majd délutántól jelentősen mérséklődik.

A gyakran változó időjárás különösen megterheli a szervezetet. Kedden napközben a hidegfrontra érzékenyeket viseli meg jobban az időjárás. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet, érdemes hosszabb pihenőket beiktatni az úton. A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hidegfronti hatásnál, asztmatikus rohamok fellépésére is számítani lehet.

Szerdán ismét csapadékos idő lesz. Délnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő délutántól délnyugaton, nyugaton már eső is előfordulhat. Megélénkül a déli, délnyugati szél, sőt néhol megerősödik.


Origo

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére