Kalohírek

 

Külhoni Magyarságért Díjat vehetett át Valka Károly

2012. augusztus 22.,szerda 13:42  | 
Az idén kilenc határon túli magyar szervezet és személy kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott át az augusztus 20-i állami ünnepen hétfőn, a Parlament Delegációs termében. A rendezvényen – melyen a Kalocsa testvértelepülése Kúla szülöttje, Valka Károly is díjat kapott–, részt vett Simon Zoltán, Kalocsa alpolgármestere is.
Megosztás: 

Semjén Zsolt ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a díjazottak az egyetemes magyarság megmaradását szolgálják, tevékenységük példaként szolgál. Munkájukat a magyarság mellett az egész emberiség érdekében végzik.
- Nekünk, magyarországi politikusoknak példát adnak magyarságból és megmaradni akarásból – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. A kormányfő által odaítélt Külhoni Magyarságért Díjat 1995-ben hozták létre a Kisebbségekért Díj tagozataként, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett – olvasható a kronika.ro hírportálon.

A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják.

A hétfői ünnepségen a horvátországi Csúzán működő Csárdás Ifjúsági Tánccsoport nevében Fica János elnök vette át a kitüntetést azért a szerepért, amelyet a tánccsoport a drávaszögi néptánchagyomány felelevenítése, ápolása és a horvátországi magyarság közösségi életében játszik.

A jelenleg mintegy 2300 árva nevelésével és oktatásával foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevében az alapító Böjte Csaba édesanyja, Böjte Julianna vette át az elismerést.

Gulácsy Lajos református püspök, a kárpátaljai magyarság fennmaradása, a református egyházközösség vallási, karitatív és oktatási életének szervezéséért kapta meg a díjat.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) kisiskolásoknak szóló folyóirata, az ötezer példányban megjelenő Irka című gyermeklapnak odaítélt díjat Punykó Mária főszerkesztő vette át. Az egyetlen kárpátaljai gyermeklap évente átlagosan öt alkalommal jelenik meg.

Karna Margit délvidéki színművész öt évtizedes munkásságáért kapta meg a díjat. Karna Margit 1988-as nyugdíjba vonulásáig a szabadkai Népszínház meghatározó egyénisége volt, a „szép beszéd királynőjeként” is emlegették.

Az 1868-ban megalakult legrégebbi vajdasági magyar kultúregyesület, a Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ a magyar kultúra, a zene, a tánc és az ének hagyományainak ápolásért részesült a díjban, amelyet az intézmény alelnöke, Valka Károly vett át.

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) kitüntetését Bozsó Imre Lehel elnök vette át a romániai magyar ifjúsági szervezeteket összefogó ernyőszervezet nevében.

A 22 éve, 1990 januárjában megalakult Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, az erdélyi városban tanuló magyar hallgatók érdekvédelmi szervezete. Célja az önálló magyar orvosképzés elérése is Marosvásárhelyen. A szövetség nevében Hlavathy Katalin elnök vette át a díjat.

Posztumusz kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat Szénássy Zoltán, a 86 éves korában tavaly elhunyt révkomáromi gimnáziumi tanár, helytörténész. Az elismerést ifj. Szénássy Zoltán vette át.

Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A határon túli magyar politikusok közül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke is.

Mellettük megjelentek még a díjátadón az anyaország településeinek képviselői közül is néhányan, köztük Simon Zoltán, Kalocsa alpolgármestere.
- Nagyon jó érzés volt találkozni azokkal a magyarokkal, akik a határon túl munkájukkal, a magyar kultúra továbbélését lehetővé teszik. Örültem, hogy részt vehettem ezen az ünnepségen, hiszen ezzel is az összetartozást jelképeztük – mondta portálunk megkeresésére Simon Zoltán, alpolgármester az eseményt követően.


Fotó: kormany.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére