Kalohírek

 

Kiállítás a paksi atomerőműről az ENSZ bécsi hivatalában

2012. június 14.,csütörtök 19:02  | 
A ENSZ bécsi központjában fotókiállítással mutatkozott be a paksi atomerőmű. A központ fogadócsarnokában 2012. május 7-én nyílt kiállítás Paks közvetlen és közvetett környezetének változatos és gazdag élővilágáról, a paksi atomerőmű környezetkímélő működéséről és fejlesztési lehetőségeiről adott ismertetést a fotók által. A Magyar ENSZ Képviselet, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az MVM Csoport közös kezdeményezésére létrejött tárlat május 18-ig díszítette az ENSZ központ fogadócsarnokát, és nyújtott ízelítőt az érdeklődőknek a paksi atomerőműről.
Megosztás: 

Kovács Pál az NFM klíma- és energiaügyért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarország 2011 szeptembere óta tagja az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzó tanácsának, melynek keretén belül nagy hangsúlyt kell fektetni az ügynökségen dolgozó diplomaták tájékoztatására, és Magyarország transzparenciájának, a magyar atomenergetikai program átláthatóságának a javítására. Ennek a programnak a keretén belül került sor egy nagyköveti látogatásra áprilisban a paksi atomerőműben és Bátaapátiban, amely által a bécsi ENSZ hivatalához delegált nagykövetek átfogó képet kaptak a magyar atomenergetikai programról.

A bécsi kiállítás megrendezése ennek a programnak volt a folytatása. Mottója így hangzott: atomenergia – környezet – béke.

A kiállítást Kovács Pál  és Denis Flory, a NAÜ nukleáris biztonságért és védettségért felelős főigazgató-helyettese nyitotta meg. A megnyitón tiszteletét tette Yukija Amano, a NAÜ főigazgatója, aki júniusban hazánkba látogat; valamint számos, az atomenergiai alkalmazásában nagy szerepet vállaló állam nagykövete is.

„Pakson a természetes és az épített környezet teljes harmóniában megfér egymás mellett. A paksi atomerőmű a legolcsóbban termel villamos energiát, ezen túl másik nagy előnye, hogy a fosszilis technológiáktól eltérően nem növeli az üvegházhatású gázok mennyiségét a légkörben. A négy blokk üzeme által közel annyi oxigént takarítunk meg, mint amennyit az összes magyarországi erdő termel egy év alatt. Ez nagyjából az ország egész lakossága által egy teljes év folyamán belélegzett oxigén mennyiségét jelenti.” – mondta a megnyitón Kovács Pál.

A tárlat Vincze Bálint, a paksi atomerőmű grafikusa, tipográfusa képeiből, négy év felvételeiből állt össze. Természetképeit a Gemenc, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint az atomerőmű területén készítette. A kiállított fotók hiteles képet adnak az atomerőmű közvetlen és közvetett környezetéről, és egyben tükrözik azt az elkötelezettséget is, amellyel az atomerőmű a környezetvédelem mellett áll.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére