Gyurcsány felvételi nélkül került be a közgázra
2012. május 09.,szerda 21:03 |„Kertészettől kisállattenyésztésen át takarmányozásig sok mindent tanultunk” – bő egy hónapja még így emlékezett Gyurcsány Ferenc a főiskolás éveire. A pécsi tanárképző főiskola nyugdíjas állattenyésztéstan-tanára viszont nem emlékszik az egykori hallgatóra.
Bogáthy András azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy 1984 előtt a biológia–technika szakos hallgatók nem kerülhették ki őt a pécsi főiskolán. Mint mondta: akkor vizsgáztatnia kellett volna Gyurcsányt: „kellett volna mindjárt másodéves korában általános állattenyésztéstanból, genetikából vizsgázni, aztán utána takarmányozástanból. Harmadévben kisállattenyésztés-tanból… és később pedig nagyállattenyésztés-tanból”.
Gyurcsány elvileg nem államvizsgázhatott volna ezek nélkül a tárgyak nélkül. A volt kormányfőt ekkor már KISZ-titkárrá választották. Gyurcsány a Mozgó Világnak adott 2003-as interjújában beszélt arról is, hogy került át tanári diploma és felvételi nélkül a közgazdasági karra 1984-ben.
Mint fogalmazott: „Úgy terveztem egyébként, hogy közben még más egyetemeket is elvégzek, párhuzamosan akartam járni a műegyetemre, az építészkarra és a közgázra. Jelentkeztem is, csak nem engedtek egyszerre két helyre járni, jó Köpeczi Béla miniszter utasította el a kérvényemet. Végül azt engedte meg, hogy negyedéves főiskolai hallgatóként úgy jelentkezzem a közgázra, mintha már diplomás lennék, hogy másoddiplomásnak számítsak, ne kelljen felvételiznem, pedig a diplomát csak júniusban szereztem meg.”
.jpg)
A Hír TV videója a képre kattintva megtekinthető a MNO oldalán
A szokatlan előmenetel miatt a Hír Televízió kereste a Pécsi Tudományegyetemet is. Az intézmény szóvivője azonban az újabb információkkal kapcsolatban csak annyit mondott, hogy addig nem nyilatkoznak, amíg a Gyurcsány Ferenc plágiumgyanús szakdolgozata miatt felállt vizsgálóbizottság el nem készíti a jelentését.
Plágiumgyanú
Az egykori pécsi KISZ-titkár felsőoktatási tanulmányai azután kerültek a figyelem középpontjába, miután a Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette: Gyurcsány első szakdolgozatának címe és bírálata megegyezik korábbi sógorának diplomamunkájával.
Ezt követően Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.
Gyurcsány Ferenc múlt hét csütörtökön azt mondta, hamarosan nyilatkozik, miután kiderült: a Pécsi Egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.
A pártelnök azt sem cáfolta, hogy KISZ-titkárként felmentést kapott a tanítási gyakorlat alól. A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt mondta: Gyurcsány nem teljesítette a penzumot.
A Magyar Nemzet a héten a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: saját párttársa diplomáztatta le a volt kormányfőt, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”. Klinghammer István akadémikus, az ELTE korábbi rektora az üggyel kapcsolatban úgy reagált: nem elfogadható Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire.
MNO

Joco 2012. május 12. 21:19
Ezt megint benézte!
vitriolga 2012. május 12. 10:50
Kenyeret és cirkuszt a népnek!-mondták a rómaiak. Ha már egyre kevesebb a kenyér, legalább a cirkusz legyen több!-tartják a maiak.
m.adrienn 2012. május 11. 10:16
Tőle aztán nincs mit félni! Inkább az zavarja itt az embereket, hogy egyesek bort isznak, miközben vizet prédikálnak... Talán ha nemrégiben csöndben maradt volna Schmitt ügyében, most ez sem kapna ekkora médianyilvánosságot...
vitriolga 2012. május 10. 15:02
Valamit nagyon tud ez az ember, ha a mostani hatalom még most is ennyire retteg tőle! Vagy csak ez az elterelő hadművelet. Oligarchák pedig nincsenek! Mondta Könyves Viktor. Most azonban az egyik mégis öngyilkos lett. TriGranitból BiGranit. Persze búcsúlevél nincs. Mostmár. Ennek is a gyurcsányi az oka! Akárcsak a törökdúlásnak-tatárjárásnak, meg az augsburgi vereségnek. Bocs! Elkalandoztam...