A KDNP korlátozná a vasárnapi munkavégzést
2009. augusztus 07.,péntek 17:22 |A KDNP 2007 nyarán hirdette meg mozgalmát a szabad vasárnapért, melyhez több civilszervezet, köztük az MSZOSZ és a Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozott. Mint akkor írták, azt szeretnék elérni valamennyi rendelkezésükre álló parlamenti eszközzel, hogy "a vasárnap ismét a családoké, a barátoké, a pihenésé és a kikapcsolódásé lehessen", illetve, hogy a vallásos emberek a vasárnapot hitük szerint meg tudják ünnepelni. Ennek érdekében kampány indult, országszerte konferenciákat rendeztek, és a kereszténydemokrata politikusok a Tisztelt Házban is megindították a harcot a munka törvénykönyve, illetőleg a kereskedelmi törvény szükséges módosításaiért.
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek szerint is helyénvaló a KDNP javaslata, hiszen az embernek egyrészt pihenni is kell, másrészt pedig ez isteni parancs is. „Izraelben, amikor a Szentföldön jártam én is tapasztaltam, hogy pénteken a muszlimok, szombaton pedig a zsidók tartanak pihenőnapot. Ilyenkor az üzletek is zárva vannak és a közlekedés is hiányos. Érdekes módon ott nem zúgolódik senki.” – mondta el az érsek, aki szerint vasárnaponként csak az emberek életének fenntartásához szükséges nélkülözhetetlen dolgokat kellene üzemeltetni, úgymint a mentőket vagy tűzoltókat.
Volt ötpárti egyeztetés is az ügyben, ám a KDNP által benyújtott törvényjavaslatokat a szocialisták még tárgysorozatba sem voltak hajlandók venni, ezért az ellenzéki párt az ősszel újra benyújtja indítványait az Országgyűlésben. Az új szabályozásban a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzés esetén az eddig fennálló számtalan kivétel megszüntetésével általános szabállyá tennék, hogy a munkavállalót ötvenszázalékos bérpótlék illeti meg. Megszüntetnék továbbá azt a gyakorlatot, amely munkaidőkeretben való foglalkoztatás esetén a heti pihenőnapok összevonásával is lehetővé teszi a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzést.
.jpg)
Semjén Zsolt szerint sokan támadják a KDNP javaslatát, mondván, csak azért küzdenek a szabad vasárnapért, mert azt akarják, hogy minél többen járjanak misére. "Kétségtelen, ez fontos nekünk, ám elsősorban nem vallási okokból szorgalmazzuk a változást, hanem azért, hogy ne essenek szét a családok. Ha ezt Ausztriában meg tudták csinálni, akkor nem értem, Magyarországon miért ne lehetne módot találni rá" - mondta a pártelnök. A multinacionális cégekre a magyar gazdaságnak szüksége van- mondta a politikus -, az embereknek viszont arra van szükségük, hogy rendezett körülmények
Külföldi korlátozások
A vasárnapi munkavégzés korlátozására nyugati szomszédunkon kívül is számos példát találhatunk Európában. Franciaországban például nagyszabású ellenállást váltott ki, amikor tavaly Sárközy elnök megpróbálta megszüntetni a korlátozást, Németországban pedig az alkotmánybíróságon támadták meg a berlini szenátus döntését, amellyel lehetővé tette, hogy bizonyos vasárnapokon nyitva lehessenek a boltok. Horvátországban nemrég lépett életbe az a törvény, amely néhány kivételtől eltekintve - ilyen például az idegenforgalmi szezon - megtiltja a vasárnapi nyitva tartást.
