Kalohírek

 

A Fidesz most kétharmados többséggel nyerne

2009. április 03.,péntek 11:21  | 
A lakosság túlnyomó többsége, 97 százaléka hallott arról, hogy Bajnai Gordont jelöli az MSZP a miniszterelnöki székbe. A Szonda Ipsos országos reprezentatív telefonos felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a Fidesz most kétharmados többségbe kerülne a parlamentben.
Megosztás: 

A kutatás szerdán készült, ezer személy megkérdezésével. A megkérdezettek kétharmada (68 százalékuk) azt is tudja, hogy a miniszterelnök-jelölt egy válságkezelő programmal állt elő. A válaszadók háromnegyede pedig úgy gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra. Megosztott a közvélemény abban, hogy az új kormány tevékenysége milyen hatással lesz az ország helyzetére.



Az MSZP-szavazók kétharmada hisz abban, hogy javulni fognak a dolgok, ha Bajnai kormányra lép. A Fidesz-tábor azonban szkeptikus: 37 százalékuk kedvezőtlen változásokra számít, míg 16 százalékuk kedvezőre. A politikailag bizonytalanoknak óvatos várakozásaik vannak: 27 százalék szerint javul a helyzet, 17 százalék szerint romlik.

A megkérdezettek 57 százaléka gondolja úgy, hogy az ország jelenlegi helyzetében csak adóátrendezésre van lehetőség, mivel az állam bevételei nem csökkenhetnek.
A Szonda Ipsos elemzése szerint "a megszorítások elkerülhetetlenségének belátását jelzi" az is, hogy a megkérdezettek hattizede szerint a Fidesz is a megszorítások bevezetésére kényszerülne, ha kormányra kerülne.

(MTI)

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére