Kalohírek

 

Az ügyészség előzetesben tartaná Hunvaldot

2009. március 10.,kedd 16:07  | 
Erzsébetváros polgármestere június közepéig börtönben maradhat, a nyomozati határidő június 3-án jár le.
Megosztás: 

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Bíróság június 12-ig hosszabbítsa meg Hunvald György előzetes letartóztatását – értesült a Népszava. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról.

Az erzsébetvárosi ingatlanpanamákban gyanúsítottként szereplő Gál Györgyöt, Kardos Pétert és Hunvald Györgyöt különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják.
Az eddigi ingatlanügyek mellett hivatali visszaélést is elkövethettek: a gyanú szerint rokonaiknak, ismerőseiknek bérlakásokat utaltak ki, azonnali, kedvezményes vételi lehetőséggel.

Korábban összesen 14 önkormányzati lakóház eladását vizsgálták, ami miatt az önkormányzatot majdnem egymilliárd forintos kár érte, és a gyanúsítottak állítólag további, több mint másfélmilliárdnyi ügyletek nyélbe ütését kísérelték meg. A gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke 305 millió forintot kért és kapott vállalkozóktól a segítségéért.

A főügyészség tavaly október vége óta 12 embert hallgatott ki gyanúsítottként, közülük nyolcan szabadlábon védekeznek. A polgármester mellett a gazdasági és pénzügyi bizottságok elnökei és az értékbecslő is előzetes letartóztatásban van.

forrás: Index.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére