Kalohírek

 

Fidesz: Gyurcsány lenullázta Magyarországot

2009. március 04.,szerda 15:37  | 
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc politikája lenullázta Magyarországot - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője a forint árfolyamának szerdai romlása kapcsán.
Megosztás: 

&Az elmúlt napok eseményeiből és szerdai történelmi forintárfolyam-romlásból egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc politikája lenullázta az országot& - mondta Szijjártó Péter. Szerinte ma már &egészen egyszerűen ciki& Magyarországgal és a magyar kormánnyal mutatkozni. Jól látszik, hogy azok a közép-európai országok, akiket néhány évvel ezelőtt még megelőztünk, ma már le akarják rúgni magukról Magyarországot - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban régióelső volt, az elmúlt évek elrontott politikája miatt azonban ma már gyakorlatilag &bottal ütjük a többi közép-európai ország nyomát&.

Szijjártó Péter hatalmas szégyennek nevezte, hogy Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kedden Ukrajknával egy platformon említette Magyarországot, mint elrettentő példát.

Ráadásul az ezzel járó következmények, mint például a forint mélyrepülése, hatalmas károkat okoz Magyarországnak, és a magyar embereket nehéz helyzetbe hozza - tette hozzá.

(MTI)

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére