Kalohírek

 

Mégsem szavaznak a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről hétfőn

2009. február 19.,csütörtök 17:53  | 
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről hétfőn az Országgyűlés - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után. A házelnök ezt azzal indokolta, hogy az alkotmányügyi bizottság szerdán kialakított álláspontja szerint nincs újrajelölés, csak jelölés, így az Országos Igazságszolgáltatási Tanács után még a parlamenti testület is meghallgatja a jelöltet. Így várhatóan a hétfői üléshez képest egy vagy két hét múlva lehet szavazni a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről.
Megosztás: 

Szili Katalin elmondta, hétfőn várhatóan két új parlamenti képviselő mandátumát is igazolják: Kőhegyi Istvánét (MSZP), aki Tasnádi Péter helyett kerül az Országgyűlésbe, és Dragon Pálét (MDF), aki Boross Pétert váltja.

Kitért arra, hogy a Ház együtt tárgyalja a parlament feloszlásáról szóló fideszes indítványt, illetve az ugyanerről szóló népi kezdeményezést, de külön-külön szavaznak majd a két határozatról. Az expozét a Fidesz tartja - jelezte.

Arról is beszélt, várhatóan április 14-én lesz a zárószavazása a polgári törvénykönyv módosításának.
A házelnök közölte, lesz elegendő többség a napirend elfogadásához.
Kérdésre válaszolva elmondta: hétfőn rendkívüli házbizottsági ülést tartanak, amelyen a standolás szabályainak módosításáról, illetve a lakáshitelekkel kapcsolatos kormányzati garanciavállalásról szóló indítványról egyeztetnek.

(MTI)

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére