Kalohírek

 

Börtönbe kerülhet, aki tojással dobál

2009. február 02.,hétfő 22:08  | 
Akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a garázdaságot tojás vagy papírgalacsin-dobálással követi el. Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán sajtóbeszélgetésen ismertette azt az új törvényt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen.
Megosztás: 

A február 1-én hatályba lépő jogszabály olyan törvénymódosításokat tartalmaz, amely szigorúbb büntetési tételeket, illetve új elkövetési magatartásokat állapít meg a közrendet veszélyeztetőkkel szemben. Lényeges elem az is, hogy több bűncselekmény előkészületi magatartása is büntetendővé válik. Módosul a garázdaság tényállása: vasárnaptól az is bíróság előtt felel tettéért, aki más személyére úgy gyakorol fizikai jellegű ráhatást, hogy az nem alkalmas testi sérülés okozására.

Forrás: mti

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére