Nem lesz munkanap szombaton
2009. január 08.,csütörtök 17:25 |
Daróczi Dávid elmondta: a javaslatot az energiaügyekért felelős miniszter tolmácsolta az OÉT ülésén, amelyen a munkaadói és a munkavállalói oldal is egyetértett a felvetéssel.
A miniszterelnök a javaslatát azzal indokolta, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen, s ez a szokásosnál magasabb gázfelhasználást eredményezhet - tette hozzá.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az OÉT-en mind a három oldal egyetértett azzal, hogy ez a döntés szavatolhatja leginkább a gázellátás biztonságát. Január 10-e így pihenőnap lesz, helyette március 28-án lesz munkanap.
Sófalvi Adrienn, városunk általános iskoláinak igazgatója portálunk megkeresésére elmondta, hogy ilyen esetben, amikor munkanap átcsoportosítás történik miniszteri vagy minisztériumi kezdeményezésre, nem kell egyeztetnie a polgármesteri hivatal művelődési osztályával, ilyen esetben az általa irányított intézményeket kell kiértesítenie. Ez ma reggel meg is történt - így mint ahogy az országban mindenhol - Kalocsán sem kell iskolába menniük a diákoknak és a pedagógusoknak. Tájékoztatásul még elmondta, hogy pedagógus kollegáival egyeztetve minden alapfokú intézményen kihelyezésre kerültek a fekete zászlók egy napra, mellyel a tegnapi tragikus csepeli iskolai lövöldözés két halálos áldozatára szeretnék mindenki figyelmét felhívni, a hozzátartoznak pedig jelezni együttérzésüket.
elena
