A 13. havi illetmény megvonása ellen is tiltakoznak
2008. november 28.,péntek 18:04 |
A megvont 13. havi illetmény miatt tiltakoznak majd, de követelik azt is, hogy legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselők bértáblájának tételeit. E mellett a tömeges elbocsátások ellen is felemelik szavukat.
– A megyei pedagógus szakszervezet részéről Bajáról, Félegyházáról és Kalocsáról indítunk buszokat. Eddig mintegy százan jelezték részvételi szándékukat - mondta el Hartyányi Sándorné, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógus Szakszervezet vezetője. Ruzsa Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet szakszervezeti titkára elmondta: Kecskemétről mintegy ötven bv. dolgozó indul szervezetten a demonstrációra.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének nevében a megyéből összesen mintegy nyolcvan-kilencven tűzoltó utazik: – Kecskemétről úgy hatvanan megyünk, de kiskunfélegyházi, kalocsai, kiskunhalasi, bajai és kiskőrösi kollégák is utaznak a fővárosba. Van település, ahol a rendőrökkel, máshol pedig a büntetésvégrehajtásiakkal fogtunk össze, és indítunk közösen buszokat - mondta el Konkoly László, a megyei szakszervezet országos választmányi tagja.
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének budapesti irodája hatvan bács-kiskun megyei tag érkezéséről tud. Várhatóan az egészségügyi dolgozók is demonstrálnak. A kecskeméti megyei kórház dolgozói egyelőre még nem szervezkednek: – Nincs tudomásunk arról, hogy a kórház dolgozói szervezetten készülnének a szombati fővárosi demonstrációra. Persze ez nem zárja ki, hogy egyénileg néhányan részt vesznek a rendezvényen - tudtuk meg Horváth Attilánétól, a kórház sajtóreferensétől.
Petíciót is adnak át
A közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament előtt - közölte Varga László, a huszonhárom ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője. A nagygyűlés és a petíció átadása 13 órától lesz a parlament előtt.
forrás: BAON
