Kalohírek

 

Lecsukták az RTL Klub riporterét

2008. november 11.,kedd 16:10  | 
Rabosították az RTL Klub munkatársát az uniós mozgássérült-parkolóigazolványok hamisításáról készített riportja kapcsán a BRFK-n kedden.
Megosztás: 

Polgár Géza riporter Budapesten, a Gyorskocsi utcában a rendőrségi nyilvántartásba vétel után újságíróknak elmondta: ujj- és tenyérlenyomatot, illetve DNS-mintát vettek tőle. A riportert a rendőrség bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg néhány napja. Az eset előzményeihez tartozik, hogy Polgár Géza még a februárban sugárzott riport elkészítése előtt több ízben felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és elmondta, hogy az uniós rokkantigazolványokkal kapcsolatos visszaélésekről szeretne oknyomozó riportot készíteni. Ezt követően a riporter több hónapos előkészület után talált közvetítőt, akinek a segítségével egy önkormányzati ügyintéző kiadta neki a hamis igazolványt. A közvetítőnek 15 ezer forintot kellett adnia a közreműködésért, 15 ezret a hamis orvosi papírokért, továbbá 15 ezer forintot a hamis igazolványt kiadó önkormányzati hivatalnoknak.

Ő maga tett feljelentést
Polgár Géza tudomása szerint az ő ügye az első ilyen jellegű eljárás, amely azonban nemcsak ellene, hanem más személyek ellen is folyik. Várhatóan a napokban szembesítik a közvetítővel és az önkormányzati ügyintézővel. Egyébként még a riport közlése előtt Polgár Géza feljelentést tett az ügyben, hamis igazolványát és a riporttal kapcsolatos dokumentumait, rejtett kamerás felvételeit átadta a rendőrségnek. A riportert előbb tanúként hallgatták meg az ügyben, majd a múlt héten gyanúsítottként. Ez ellen panasszal élt, és kérte a nyomozás vele szembeni megszüntetését azért, mert álláspontja szerint cselekményének hiányzik a társadalomra való veszélyessége, és így nem is lehet bűncselekmény. Megjegyezte, hogy korábban az illetékes rendőri vezetők azt közölték vele: nekik nincs emberük az efféle cselekmények üldözésére.

Forrás: FigyelőNet/MTI


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére