Kalohírek

 

Daróczi cáfol

2008. szeptember 02.,kedd 15:34  | 
Pokorni Zoltán szerint szégyenletes és erkölcstelen pártalapon osztani az iskolafejlesztési támogatásokat. A fideszes szakpolitikus a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent írásra reagált sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő közölte: az elbírálásnál csak a pályázatok színvonala volt a meghatározó.
Megosztás: 

A napilap azt írta, hogy a 75 milliárd forintos iskolafejlesztési program kiemelkedő összegű támogatásait szinte kizárólag olyan települések nyerték el, amelyeknek szocialista országgyűlési képviselőjük van.

A cikk megállapítja, hogy az egymilliárd forint feletti támogatásban részesülő 6 település közül mindössze egy tartozik fideszes országgyűlési képviselő választókerületébe. A 900 millió forint feletti támogatást elnyerő 14 településből 9 szocialista kötődésű. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy összesen 253 iskolafenntartó nyert el iskola-felújítási támogatást, és ilyen számú település "politikai viszonyainak áttekintése szinte lehetetlen".

Politikai elfogultság jeleként értékeli a lap azt is, hogy a nyertesek között csupán öt egyházi fenntartású intézmény van, és azok is csak alacsony összeggel.
Pokorni Zoltán újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: ha ez így van, "az elég szégyenletes dolog." Hozzátette: aki pártpolitikai alapon ítél ilyen, a gyermekeket érintő kérdésekben, erkölcstelenül jár el.

Daróczi Dávid kormányszóvivő sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pályázatok elbírálásakor soha senki nem vizsgálta, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki irányítású-e egy település. Csak a pályázatok színvonala volt a meghatározó - szögezte le. Hozzátette: a Magyar Nemzet cikke nyomán kollégái áttekintették a pályázati eredményeket, s arra jutottak, hogy a nyertes települések közül 51 fideszes, 47 pedig szocialista, szabaddemokrata irányítású.

Megjegyezte: országgyűlési képviselőknek semmi közük nem volt a pályázatokhoz, az intézményfenntartó önkormányzatok pályázhattak.
Arató Gergely az oktatási tárca államtitkára azt mondta, az, hogy nem politikai alapú döntés született mi sem mutatja jobban, minthogy az első budapesti nyertes tavasszal a Pokorni Zoltán irányította XII. kerület volt.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére