Török Gusztáv Andor nyert!
2008. szeptember 01.,hétfő 16:52 |Az SZDSZ egyik megyei alelnöke Szécsi Gábor lett, aki korábban a Fidesz jelöltjeként két cikluson keresztül Kecskemét polgármestere volt. Szécsi Gábor mellett Nemes Gábor bajai, Lovas Tibor tiszakécskei, Király György kiskunhalasi, Horváth Csaba izsáki és Loibl László kalocsai jelölt lett tagja a megyei vezetésnek.
Az SZDSZ országos tanácsába a megyei elnök mellett Vida Pált, Komáromi Szilárdot és Brachinger Tamást delegálta a megyei választmány.
Török Gusztáv Andor önéletrajza
Ebben a térségben születtem, 1952. január 28.-án. Itt végeztem általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat, majd a négy főiskolai és egyetemi (1973: zsámbéki Üzemgazdasági Főiskola 1980: a budapesti Pénzügyi- és Számviteli Főiskola 1981: a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1983: külgazdasági szakmérnöki) diploma után ide tértem vissza, őseim szeretett térségébe.
Itt alapítottam családot, melyben feleségemmel 25 éve boldogan neveljük három gyermekünket. Tizennégy évet dolgoztam a mezőgazdaságban különböző vezető beosztásokban, majd 1990 óta, immár 16 éve Kalocsa város polgármestereként tevékenykedem.
Az elméleti felkészültségem, a mezőgazdasági- közgazdasági, településfejlesztési- és közigazgatási területen szerzett gyakorlatom bátorított fel arra, hogy elinduljak a parlamenti választáson képviselőjelöltként.
Összefogva körzetünk polgármestereivel, a másfél évtized alatt nagyon sok fejlesztéshez sikerült pénzforrásokat és támogatásokat szereznünk. Így valósulhattak meg az évtized elején még elmaradott közműveink kiépítettsége (gáz, telefon, víz, szennyvíz), iskoláink felújítása, közúthálózatunk fejlesztése és minden olyan beruházás, amely a választópolgárok szeme előtt nőtt ki. Most is azon dolgozunk, hogy az egyes településeken még hiányzó beruházások megvalósuljanak. Kalocsa, mint a körzet központja, a megye városai közül legtöbbet fejlődött az elmúlt másfél évtizedben, melyben úgy gondolom, benne van a polgármesteri munkám eredményessége is.
Forrás: baon. hu és szdsz.hu
