Kalohírek

 

Nyilván tartanak tőled

2008. május 29.,csütörtök 10:55  | 
Az internet- és telefonszolgáltatóknak egy évig tárolniuk kell ügyfeleik forgalmi adatit, márpedig ezen információkból egyértelmű, kinek milyen kapcsolatai vannak, valaki holt tartózkodik, milyen életet él. Épp ezért az adatok rögzítése alkotmányellenes a TASZ szerint.
Megosztás: 

Alkotmánybírósághoz fordul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a hatályos telefonos és internetes adatmegőrzési szabályok miatt - közölte a szervezet adatvédelmi programjának vezetője. Földes Ádám elmondta: az elektronikus hírközlésről szóló törvény valamennyi telefon- és internetszolgáltató számára előírja, hogy rögzítsék, és egy évig tárolják a vezetékes-, a mobil-, valamint az internetes kommunikáció valamennyi forgalmi adatát.

"Ez egy cél nélküli, és - véleményünk szerint - alkotmányellenes jogszabály, ezért arra kérjük az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg a rendelkezést", mondta Földes. Aki szerint a forgalmi adatok segítségével pontosan nyomon lehet követni, hogy telefonon ki, kivel, mikor, mennyi ideig vagy milyen gyakran érintkezik, és azt is, hogy a telefonhasználó éppen hol tartózkodik.

Ráadásul az adatokból a polgárok kapcsolatai jól feltérképezhetőek; a kommunikáció gyakoriságából következtetni lehet a kapcsolatok intenzitására, az időpontjából pedig a társas viszonyok minőségére és a résztvevő felek életmódjára, szokásaira. A TASZ szerint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok használják is ezeket az adatokat, amelyeket a szolgáltató kérésre térítésmentesen köteles átadni nekik.

Földes Ádám szerint a kérdés aktualitását az adja, hogy ez év március 15-étől a társaságoknak már az internetes forgalmi adatokat is tárolniuk kell. A rendelkezések - a TASZ álláspontja szerint nemcsak alkotmányellenesek, hanem sértik a magánlakás és a magántitok védelméhez, a testi-lelki egészséghez, az információszabadsághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, továbbá ellentétesek a vallás- és lelkiismereti szabadsággal, a panaszjoggal, valamint a sajtó- és a gyülekezési szabadság jogával.

Mindezeket a TASZ egy performansz keretében ismertette a fővárosi Moszkva téren, ahol a TÁP színház tagjai "Baj van" feliratú pólóban odakötözték magukat egy oszlophoz, felhívva a figyelmet arra, hogy mindannyian meg vagyunk kötve amiatt, hogy rögzítik elektronikus és telefonos kommunikációink adatait. A társulat szónoka úgy fogalmazott: személyes, legféltettebb titkaink sincsenek biztonságban.

Forrás: mti
Video: index.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére