Biztossá vált a koalíció felbomlása
2008. április 01.,kedd 19:37 |
Ha nem történik újabb fordulat, szocialista kisebbségi kormányzás váltja fel májusban az MSZP-SZDSZ koalíciót; a szabad demokraták konstruktív ellenzékként dolgoznak majd a parlamentben. Ezt a két párt vezetői jelentették be a délutáni koalíciós egyeztetés után.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője elmondta: ha nem változik a helyzet, májusban az MSZP kisebbségi kormányt alakít.
Lendvai Ildikó hozzátette: az SZDSZ ígéretet tett arra, hogy konstruktív ellenzéki pártként támogatja a konvergenciaprogram végrehajtását, a reformokat, a gazdasági növekedés növelését célzó intézkedéseket, valamint a szükséges szerkezeti átalakítást.
A politikus kifejtette: a kisebbségi kormányzásra való átállást a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Miniszterelnöki Kabinet koordinálja.
A frakcióvezető hangsúlyozta: nem készülnek miniszterelnök-cserére, nem lesz bizalmi szavazás sem, továbbra is Gyurcsány Ferenc vezeti a kormányt.
A szabad demokrata frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy a koalíció felmondását formálisan a párt küldöttgyűlése mondja majd ki; a tanácskozást legkorábban április 26-27-ére hívhatja össze a szombaton ülésező országos tanács.
Gusztos Péter hozzátette: nincs jelentősége annak, hogy Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és államtitkára, Kovács Kálmán egyelőre nem nyújtotta be lemondását, április végén valamennyi SZDSZ-es miniszter és államtitkár távozik tisztségéből.
Forrás: inforádió