Kalohírek

 

Bokros Lajos áprilisig ad haladékot a kormánynak

2008. március 25.,kedd 17:41  | 
Újabb megszorításokat követelnek vezető baloldali közgazdászok, akik egyúttal megkérdőjelezik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmasságát is. Lehetséges utódjaként Simor András jelenlegi jegybankelnök is szóba került.
Megosztás: 

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint Magyarország nemhogy nem zárkózik fel Nyugat-Európához, hanem leszakad Szlovákiától, Észtországtól és más volt szocialista országoktól is. A közgazdász a Magyar Televízió Szólás Szabadsága című műsorában elmondta: semmiképpen nem tekinthető igazságosnak egy olyan közteherviselési rendszer, ahol a társadalomnak mindössze egyharmada fizet egészségbiztosítási járulékot, és mindössze az egynegyede személyi jövedelemadót.

A műsorban a szükséges változtatások fontosságáról és ebben a jelenlegi kormány szerepéről is beszélt Bokros Lajos.

"Akaratot néha látok, szaktudást kevésbé, hitelességet szinte egyáltalán nem, pedig azt hiszem, mind a háromra együtt volna szükség ahhoz, hogy Magyarország kitörjön ebből a zsákutcából. És ebből a szempontból, azt hiszem, a 24. órában vagyunk, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az átmeneti országokban a kormányok a hivatali ciklusuk második félidejében nem szoktak érdemi nagy reformokba belevágni" - hangsúlyozta Bokros Lajos.

A volt pénzügyminiszter úgy vélte, ha áprilisig nem születnek nagy elhatározások és új programok, akkor már nem nagyon lehet arra számítani, hogy ez a kormány maradék hivatali idejében továbbiakban reformokat valósítson meg, ami pedig végzetes lenne az ország szempontjából.

Békesi: Gyurcsánytól csodát vártak

Békesi László volt pénzügyminiszter szerint bukott miniszterelnöknek tekintik Gyurcsány Ferencet azok a gazdasági szakemberek, akik segíthetnének neki.

A szakember az egyik kereskedelmi televízióban múlt csütörtökön kifejtette: Gyurcsány Ferenctől hatalomra kerülésekor többen azt várták, hogy csodát tesz, és alapjaiban megváltoztatja a szocialista párt vezetőségének mentalitását. Békesi László rámutatott: ahelyett, hogy a miniszterelnök alakította volna át a nagyobbik kormányzópárt ideológiáját, a Magyar Szocialista Párt egyszerűen ledarálta a kormányfőt: megrágta, azután kiköpte.

A lehetséges utód tabukat döntöget

Mindeközben a monetáris tanács több más tagjához hasonlóan Simor András jegybankelnök is a kamatemelés elkerülhetetlenségére célzott legutóbbi cikkében. A Népszabadságban megjelent írás a gazdaságpolitika megújulását sürgette, és a lemaradás fenyegető esélyét feszegette.

Eközben újra felröppent a hír, hogy a szocialista politikusok egy része Simort győzködi, vállalja el a miniszterelnöki posztot. Simor írását olvasva néhányan programbeszédet sejtenek, a portfolio.hu szerint azonban épp ellenkező lehet a helyzet.

A cikk több helyen is olyan tabukat feszeget, amelyekről a szocialisták közül még a reformok iránt leginkább elkötelezett Gyurcsány köre sem akar hallani, nemhogy a "retrográdabb" irányzatok. Így aligha valószínű, hogy Simorból a hitelességén túl bármivel is többet akarnának a "királycsinálók", a programjából meg végképp nem kérnének.

Forrás: inforádió

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére