Kalohírek

 

Kósa: A Valutaalap egy eszköz céljaink eléréséhez

2011. november 24.,csütörtök 19:43  |    (1)
Az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon a magyar kormány több kérdésben kitart az álláspontja mellett - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtök reggel, a TV2 Mokka című műsorában.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

A kormánypárti politikus ezek közé sorolta: a kormány nem akarja feladni azt, hogy a családtámogatási rendszer a személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül érvényesüljön, és magyar kormány nem megy bele olyan feltételrendszerbe, amellyel a nyugdíjak reálértéke csökkenne.

A válságadókra a kormány szerint szükség van, mert nem lehetséges az, hogy a válság következményeit kizárólag az adófizetők fizessék meg - emelte még ki. Kifejtette még, hogy a kormány a tárgyalásokon nem szeretné feladni a foglalkoztatási szempontjait, és azt is fontosnak tartja, hogy a magyar kkv-szektort tudja támogatni.

Az IMF is változtatott "rideg" politikáján

Kósa Lajos felhívta a figyelmet, hogy most kezdődnek majd el a tárgyalások a kormány és a Valutaalap között. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) biztos mond majd feltételeket, de - fűzte hozzá - ez egy tárgyalás, ahol a két fél megpróbálja a saját álláspontját közelíteni a másikéhoz.
Úgy vélekedett: az IMF is változott, vélhetően érzékelte, hogy a nagyon "rideg", a közép és hosszú távú következményekkel nem számoló politikája egy sor országban kezelhetetlen belpolitikai problémákat okozott, és ellehetetlenítette az IMF alapcéljait, amelyek a fizetőképesség fenntartására, a költségvetési hiány alacsonyan tartására vonatkoztak. A Fidesz alelnöke leszögezte: nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Magyarország az IMF ellen hangolja a gazdaságpolitikáját.
Hozzátetette: Magyarországnak gazdaságpolitikai céljai vannak, azok eléréséért folytatja a politikáját. A célok között említette, hogy a kormány szeretné a nagyon erős árfolyamkitettséget csökkenteni, és szeretné azt is elérni, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás, a reálbérek növekedjenek. A céloknak vannak eszközei, az IMF egy eszköz lehet - mondta.

"A Gyurcsányék által kötött szerződés lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el"

Leszögezte: ha az IMF úgy működik közre a magyar gazdaság finanszírozásában, ahogy azt tette a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt, akkor az IMF nem jó eszköz. Akkor "szinte megírták előre a magyar kormánynak azt a programot, amit a magyar kormány szolgaian végrehajtott" például a 13. havi nyugdíjelvétellel, a vagyonadó kivetéssel - emelte ki. Úgy fogalmazott: nem szeretjük azt a szerződést és el is utasítjuk, amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány kötött az IMF-fel, hiszen olyan feltételeket szabott, amelyekkel lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el.
Az alelnök a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) hét pénzintézetnél frissen indított vizsgálatáról azt mondta, nem érti a Bankszövetség azon álláspontját, miszerint a GVH-vizsgálat nehezíti a devizahitelesekről formálódó megállapodást. Hozzátette, ha az érintett bankok kartelleztek, akkor is el kell járni, hogyha "éppen a bankrendszerrel békülünk, meg akkor is, ha éppen rosszban vagyunk".


MTI-fidesz.hu



Hozzászólások

vitriolga 2011. november 28. 10:36

Az IMF-fel NEM NEM SOHA! Aztán mégis. Így lehet a táplálék bemeneti nyílásából kimenetit csinálni. Persze, erre is van kommunikációs megoldás: ezt csak a délibáb teszi.

Szólj hozzá!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére