Hullámvölgyben a csapat: Kalocsai FC – Soltvadkerti SE 1 – 2
2013. május 21.
A hetényi, majd a tompai vereség, és a hazai pályán, a Kunszállás elleni kiszenvedett döntetlen után ezúttal a Vadkert is megfricskázta a hullámvölgybe került...
Várják a látogatókat a Vizimadárparkba
2013. május 18.
Délelőtt 10 óra óta folyamatos programokkal várja az érdeklődőket a kisfoktői Vizimadárpark. Délután 16 órától Takács Nicolas, 18 órától pedig Janicsák Veca ad...
Pontmentés tíz ember ellen: Kalocsai FC – Kunszállás SE 3–3
2013. május 16.
Május idusa nekünk sem hozott szerencsét, akár csak a jó öreg Julius Caesarnak márciusé, hiszen csapatunk több mint egy órán át emberelőnyben játszva is majdnem...
A politikai elítéltekre emlékeztek
2013. május 14.
Az 1945 és 1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Kalocsai Fegyház és Börtön falán elhelyezett...
A harmadik hely volt a tét: Tompa SE – Kalocsai FC 2–1
2013. május 13.
Az örök vetélytárs határ menti Tompa alakulatához látogatott a KFC a május 12-i vasárnapon, ahol a tét nem kevesebb volt, mint a végső harmadik hely megszerzése...
Ballagás a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben
2013. május 09.
A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény végzős gimnazistáinak ballagását május 4-én délután öt órai kezdettel tartották. Tizenöt fő fejezi be itt idén középiskolai...
Tetőcsere és korszerűsítés – Százmillió jut a kalocsai sportcsarnokra
2013. május 09.
Nagy erőkkel dolgoznak a kalocsai sportcsarnok helyreállításán. A cél, hogy a hónap közepére időzített Pünkösdi Kupa mérkőzéseit már ott tarthassák meg.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
