Szócska Miklós államtitkár nyitotta meg az Egészségfejlesztési Irodát
2014. március 13.
Az „Együtt egészségesebben-a Szent Kereszt Kórház Kalocsa Kistérségi Egészségfejlesztési Programja” című, TÁMOP-6.1.2.-11/3-2012-0056 azonosítószámú projekt...
Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság – A Kabuka a bajnok az öregfiúknál
2014. március 11.
A március 8-9-i hétvégén az Amatőr Liga három osztályának legjobbjai már a döntőbe jutásért hadakoztak egymással, míg a Szeniorok csoportjának négy együttese...
Megjutalmazták 2013 legjobb sportolóit és edzőit
2014. március 10.
Március 7-én, pénteken ki lehetett volna rakni a „teltház” táblát a Tomori Pál Főiskola kamaratermére és folyosójára, ugyanis a Városháza felújítási munkálatai...
Több mint tíz éve nincs közöttünk – Megemlékezés dr. Márkus Ferencről
2014. március 10.
A Tomori Pál Könyvtárban március 6-án, csütörtökön fél öttől tartott rendezvényen a kalocsai paprikanemesítés egyik úttörőjére és éllovasára, dr. Márkus Ferencre...
Fájó vereség a hazai nyitányon: Kalocsai FC – Kiskunmajsa 0–1
2014. március 10.
Március 9-én, vasárnap hazai pályán mutatkozott be az Akasztón a 4–0-ás győzelemmel nyitó KFC gárdája, ám a hazai debütálás kudarccal zárult, mivel 1–0-ás...
Egy félidőn át remekeltek a lányok: Kalocsai KC – Kiskunhalas 18–31
2014. március 06.
A megyei női kézilabda-bajnokság tavaszi második fordulójában is veszített a kalocsai amazonhad, igaz az ellenfél ezúttal az utóbbi évek többszörös bajnoka, a KB...
A negyedóra végére „padlózott” a vendég: Kalocsai KC – Rinyamenti KC 32–26
2014. március 04.
Teltházas publikum, dübörgő lelátó köszöntötte a csapatok bevonulását az NB II. Dél-Nyugat csoportjának rangadóján, ahol a listavezető, eddig még veretlen,...
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
