Kalohírek TV
Már rövidülnek… - Így ünnepeltük a napfordulót
Hagyományteremtő szándékkal most először tartották a sétálóutcában Kalocsa város Szent Iván-éji mulatságát szombat éjjel. A korábbiaktól eltérően a program nem kizárólag a néptáncra épült, hanem könnyedebb, színesebb műsort vonultatott föl, amely szélesebb tömegek szórakoztatására is alkalmas lehet, bár azért természetesen a néptánc sem maradhatott el. Az éjszaka további újdonsága volt, hogy a rendezvényt szervező Kalocsa Városmarketing Kft. (KVM Kft.) kezdeményezésére a programokat összehangolták a Múzeumok Éjszakája alkalmából a Viski Károly Múzeumban tartott rendezvénnyel. Azért is volt ésszerű a helyszín megváltoztatása, mert így – a kisebb távolság miatt – az érdeklődők mindkét élményből kedvük szerint kivehették részüket. Kalocsa városa egyébként a múzeumi programokat az összehangolt szervezés mellett a KVM Kft. által anyagilag is támogatta.
Legfrissebb videók
További videók
Legnézettebb videók
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
