Kalohírek

 

Megtalálták Mexikó legmagasabb piramisát

2015. július 15.,szerda 09:51  | 
Korábban úgy hitték, hogy természetes dombon áll az a maja piramis, amelyről most kiderült, hogy az eddig ismert legmagasabb ilyen építmény lehet. A híres Nap piramist egy-két centiméterrel hagyhatja le.
Megosztás: 

A dél-mexikói Tonina Chiapas maja városban felfedezett piramis 75 méter magas – nagyjából akkora, mint a híres teotihuacáni Nap piramis, amelyet néhány kutató 75, néhány 65 méteresnek számol. Ezzel a toninai építmény lehet a legmagasabb piramis a mezoamerikai kultúrák között.

Azt hitték, magas dombon áll

2010-ben fedezték fel a különleges lépcsős piramist, ekkor azonban még úgy gondolták, hogy testének nagy részét egy természetes domb teszi ki.

A feltárások során azonban kiderült, hogy szinte teljes egészében ember alkotta építményről van szó, a magassága pontosan 75 méter. A tetejére összesen 208 kőlépcső vezet fel.


Így fest az ásatások után a piramis, amely akár még a Nap piramisánál is nagyobb lehet (Forrás: DMC INAH)

Körzetekre osztott város

Maga Tonina Chiapas épületegyüttese is különleges egyébként, a város 10-12 hektárnyi területén hét egyértelműen elkülönített körzetet találunk, amelyek mindegyikének saját szerepe volt:

egyik palotákat, másik templomokat, házakat vagy az adminisztrációs helyszíneket foglalt magába.

Egy uralkodóról is említést tesznek

Toninában már több mint 300 maja hieroglifát találtak, közülük egy falon K’inich B’aaknal Chaahk maja vezető nevét jelző rajzokat is, aki a város egyik legfontosabb megerősített házát építette.

Tonina 14 ismert uralkodója közül ö volt a hatodik. „A hieroglifák fala rendkívül fontos ahhoz, hogy megismerhessük Tonina életét a 680 és 715 közötti időszakban, amikor K’inich B’aaknal Chaahk uralkodott” – mondta el Dr. Carlos Pallan Gayol régész, aki részt vett az ásatáson.

Az ismeretlen szarkofágja

A helyszínen a régészeti terület igazgatója, Emiliano Gallaga és kollégái korábban találtak egy kőszarkofágot is, az ebben található csontok és kerámiák alapján 840-900 környékére datálják a sírt. Azt még nem sikerült megállapítani, hogy kit temethettek el itt.


Origo

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére